64. TISZA TRAGÉDIÁJA
64. TISZA TRAGÉDIÁJA
Őfelsége kegyesen tudomásul vette, hogy Tisza nem olyan erőskezű ember, mint amilyennek mondták. Tisza pedig elintéztetett most már. A jövő embere volt sokáig, s immár alighanem a múlté. A jelené csak addig volt, míg Bécsből Budapestre ér a gyorsvonat. Vége. Nagy kár, hogy így esett. Szomorú tragédia a Tisza tragédiája. Lám. Valaki okos, erős, hideg, büszke, nyugodt, számító és dús. Mégis tragikus alak lesz belőle. És a Tisza tragédiája nagyon súlyos tragédia. Tiszában mérhetetlen ambíció van. Csak titkolta mindig. Az okossága, ereje, hidegsége, büszkesége, nyugalma számítása mind beleveszett e tragédiába. Tisza most már csak dús ember lesz. Talán még dúsabb. Önimádása egyetlen útra szorult. Tiszát elvesztette az ország, és ez a veszteség nagy veszteség. Jaj be szűkében vagyunk a kiválóaknak.
Aztán jön a tragédia második szakasza. Bebizonyult, hogy olyan posvány már a magyar fórum, hogy kavicsokkal ezt már nem lehet fölkavarni. Sziklákat kell ebbe görgetni. Tisza ígérte az erős kezet. Megérkezett Bécsből, s az erős kéz parolázni próbált mindenkivel és jeleket adott. Aut-aut. Mondottuk még akkor. Ezt a nagy posványt Széll csinálta. Ő csinálta ezt a mai parlamentet, hogy – süsse meg. Íme: Tisza csak kálvinista vallású, csak a híre az neki, hogy liberális, és elsöpörte kétszer huszonnégy óra, alatt a pártközi reakció.
És most jön a hármas tragédiának, e valóságos Tisza-trilógiának a harmadik szakasza. Az ellenzék harcának a legújabb megvilágosulása. Úgy áll a helyzet, s a hármas tragédiának ez a legnagyobbja: szembekerültek a nemzeti érdekekért folyó törekvés s a liberalizmus sorsa. Ugron és hívei, a Kossuth-párt jó része, a volt nemzeti párti jezsuita gárda, az agráriusok: mind ellenségei a liberalizmusnak, de kisebb-nagyobb bátorsággal mind a nemzeti érdekek és szükségek teljesítését óhajtják és sürgetik. Ki tagadná, hogy harcukban, törekvésükben igazság van? Eötvös Károly, Bánffy Dezső, Vázsonyi Vilmos elég liberális férfiak talán, s kénytelenek mégis ez éppen nem liberális táborral tartani a nemzeti érdekekért folytatott harcban. Viszont a liberalizmus restaurálását Bécsben csak nemzeti érdekek föláldozása árán volnának hajlandók megengedni. Ez az az ijesztő valóság: valóság. És Tisza tragédiájában ez csúcsosodik ki legdrámaibban, legijesztőbben.
Most már igazán jó volna csak megsejdíteni is, hogy és mint fogunk kikerülni e rémes kavarodásból. Úgy látszik, teljesen el fogják ejteni Magyarországon a liberalizmust.
Jön a nemzeti kaszinó, jönnek az agráriusok, majd jönni fog a néppárt köré rakodó konzervatív többség. Még ha Wekerle jön, az sem vígasztalás. A liberalizmusnak e rókatermészetű, fogatlan oroszlánja voltaképpen sohse volt oroszlán. Ha kell, jobban meg tud puhulni, mint a Náci, a Tiszák „hű” Darányija.
Tisza elintéztetett, s úgy érezzük, jó sokára elintéztetett a liberalizmus. Most már ulula cum lupis. Megyünk mind a nacionalista klerikálisokkal.
1. Bécsben megengedik a liberális kormányzást, ha az biztosítja a szent közösség sértetlenségét.
2. Elárasztják az országot a kongregációk, fölelevenül az egész feudális középkor, s ennek fejében majd megengedik, hogy a közös tisztek tiszaújlaki magyar bajuszpedrőt használjanak, vagy valami ilyes más engedményt adnak.
Borzasztóan silány „választék” ez. És immár csak a másodikat lehet választani…
Nagyváradi Napló 1903. június 20.
A. E.
