18. A TŰZESŐVEL FENYEGETETT PÁRIZS
18. A TŰZESŐVEL FENYEGETETT PÁRIZS
[Saját levelezőnktől]
Párizs, április végén
(Watren úr. – A modern Sodoma. – A feszület ellen. – A keresz és Szokratész pohara. – Greulinget sajnálják. – A rendőrség és a „házi mulatságok”. – Somoskői. – Popescu Eliza anyja.)
Watren úr Neuilly-ben lakik, itt a szomszédban mindjárt. Mintha odahaza Kispesten vagy Budakeszen laknék. Watren úr e pillanatban bizonyára imádkozik, mindenekfölött a dicső szent Mihályhoz, aki régi védőszentje Párizsnak s akinek a lováról szomorúan énekelt a „Csikósbőrös kulacs” poétája, néhai való Csokonai Vitéz. Watren úr rettenetes, égi kinyilatkoztatás tudója. Tudja, hogy Párizst Sodoma és Gomorrha sorsa fenyegeti. A haragos egek tűzesőt küldenek Párizsra. Még azt is tudja, hogy Párizsnak tizenegy kerületét emészti meg az egek pusztító tüze. Éppen Párizs közepére éhesek a tüzes és haragos egek.
– Térjetek meg, istentelenek és gonoszok, – kiáltja ide Neuillyből, hol persze biztosságban van Watren úr. – Térjetek meg, mert az egek tüzes haragja tornyosul felettetek.
Ám Watren úr hiába prédikál, jajgat és imádkozik. Párizs nem akar megtérni. Az egekből egyelőre víz csurog, sok csurog, mindig csurog.
*
Drumont, Desmoulins és társai urak azt mondják, nem is volna csoda, ha Watren úr próféciája beteljesülne. Már a vízözön kevés volna. Tűzeső kell ide, mely elpusztítsa a republikánus szektáriusokat, radikálisokat, szabad gondolkozókat és szabadkőmíveseket. Ime, most már a feszületeket, képeket s a többi kegyes és vallásos szereket sem tűrik e sátán fajzatjai. Az igazságszolgáltatás termeiből, a hivatalos bürókból kiszórják a feszületeket.
– Legalább mint szimbólum, az emberi megváltás, önfeláldozás és igazság szimbóluma ihlessen meg benneteket a kereszt! És mit válaszolnak a megátalkodott gonoszok?
– A kereszt felséges szimbólum, de nem szuverénje a szimbólumoknak. Hát a Szokratész méregpohara? Hát a Giordano Bruno, Husz János, Jeanne d’Arc és annyi sok más máglyája? Az emberi haladásnak nemcsak egy mártírja volt. A keresztnek nincs privilégiuma…
És e blaszfémiára sem indul meg az egek haragja. Watren úr, mi lesz a tűzzel?…
*
Hisz már csak azért is megérdemelné a tűzesőt ez a modern Szodoma, mert nemcsak szereti és pártolja a bűnt, de valósággal megszenteli. Tavaly ősszel egy Greuling Frigyes nevű svájci kalandor megölte a kedvesét, a szép Popescu Elizát, egy Párizsban tartózkodó román színésznőt. Nemrégiben állott az esküdtek előtt Greuling. Húsz éves múlt ez a suhanc. Szép és elegáns fiú. Kisült róla, hogy közönséges „raszta”, hitvány alak. Az esküdtszék előtt színészkedett, pózolt, verseket szavalt.
– Nem vagyok bűnös, – mondotta. – Csak egy bűnöm van: ennek a kornak a gyermeke vagyok, túlfinomult, betelhetetlen.
A terem telve volt elegáns hölgyekkel, s ezek a hölgyek majd fölfalták a szemükkel Greulinget, s mikor az esküdtszék bűnösnek mondta ki s tíz évre ítélte, egész Párizs méltatlankodott.
Mint ahogy méltatlankodott s méltatlankodik Párizs a Bulton-affér miatt is. Bulton angol piktor, kinek műtermében tizenkilenc urat csípett különös mulatságon a rendőrség. A magyar lapok – dicséret nekik – egészen röviden írtak volt ezekről az „antik orgiák”-ról, „fehér éjszakák”-ról, melyekről a párizsi lapok hetekig közöltek részleteket, brr! részleteket.
A rendőrség letartóztatta mind a tizenkilenc urat, s Bulton még mindig fogságban van, a többi is csak kaució árán szabadult ki. És Párizs dühöng.
– Hiszen ez rendőri omnipotencia!
– Mi köze a rendőrségnek egy „házi mulatság”-hoz?
Valóban úgy áll a dolog hogy a párizsi rendőrség nagyon is aktív mostanában. Talán nemsokára nem lesz már a régi Eldorádó Párizs azoknak, akik másutt kedvük szerint és biztosságban nem élhetnek. E tárgyban mint hivatott és zseniális embert Victor Veysey urat szeretném megkérdezni, aki a saját házában s igen előkelően él az avenue Carnot 10. száma alatt. Victor Veysey úr valamikor ismertebb nevet viselt, Somoskői-nek hívták. A hírhedt magyar kalandor azonban most nagyon zárkózott – főképpen honfitársaival szemben. Ami nem csoda. – Úgy mondják, hogy a honfitársak, kik Párizsba kerültek, többnyire meg akarták pumpolni. Szerettem volna beszélni a nevezetes emberrel, de ő bizony a levelemre sem válaszolt. Lehet hogy pumpoló magyart sejtett bennem is. Azonban erről s ezekről majd máskor, ha ugyan Watren úr jóslata addig be nem teljesül s meg nem emészt bennünket az egek tüzes haragja… Most még azonban egyre és egyre csak víz csurog az egekből… Szegény Popescu Eliza anyja is meggyilkolt leánya temetésén „modern Szodomá”-nak átkozta Párizst, s szintén tűzesőt emlegetett.
Pesti Napló 1904. április 29.
A. E.
