51. AZ OROSZ VÖRÖSKERESZT KIÁLLÍTÁSA

Full text search

51. AZ OROSZ VÖRÖSKERESZT KIÁLLÍTÁSA
[Saját tudósítónktól]
Párizs, aug. 20.
A rokkant óriás koldul. Oroszország kiállott a piacra alamizsnát kérni. Mutogatja a sebhelyeit, s nyújtja a tarisznyáját.
Már írtunk egyet-mást arról a hatalmas és érdekes kiállításról, mely most Párizsban megnyílt. Tarka egy vásár ez. Nemzetközi kiállítása volna a higiéniának, a tűzoltó- és mentő-ügynek de voltaképpen egy hatalmas ipar-kirakat. Ez a kiállítás felebaráti segítségnyújtás. Az oroszoknak akar szimpátiát és pénzt szerezni. Olyan formája ez az alamizsna-adásnak, melyet előkelő és szemérmes koldusok számára eszelt ki a humánus érzés, és ez esetben a – francia–orosz barátkozás. A kiállítás jövedelmét az orosz Vöröskereszt kapja. Ha nagyon jól fog sikerülni, talán egy-kétszáz jajgató, véres nyomoréknak könnyebb lesz koldus-sorra fölépülni, vagy meghalni ama sok ezer közül, aki ott hull a kelet-ázsiai mezőkön és piszkos vizeken.
Természetes, hogy Oroszország rukkolt ki a legnagyobb apparátussal ezen a kiállításon. Az eladásra szánt orosz iparcikkek négy vagy öt óriás termet töltenek meg. De nem ez a része jelentős és beszédes az orosz kiállításnak, hanem az, ahol ez a nyomorék óriás, ez a szegény szent Oroszország föltárja az ő legvéresebb sebét. Ez a dicsekvésnek és a szánakoztatásnak csodálatos jelensége. Az orosz Vöröskereszt és az orosz filantrópia kiállítását értjük.
Egy fiatal orosz orvossal járjuk be az orosz termeket. Finom, érzékeny lelkű, szomorú nézésű fiatal ember. Most végezte a szentpétervári egyetemet, s tanulmányúton van. Az orosz emberbaráti intézmények kiállításához vezet először a fiatal orvos. Egyik szögletben megállunk. A fal tele van aggatva fényképekkel. Rettenetesen szomorú fénykép-gyűjtemény. Egy idiótákat gondozó orosz intézet szerencsétlen ápoltjai. A született lelki és testi nyomorékságnak ennyi fajtáját talán sehol sem láthatja az ember. Mennyi szörnyszülött, mennyi állatnál is nyomorultabb lény!… A kísérőm, a fiatal orosz, csöndesen magyaráz:
Alig nyolc-tíz percentje jut gondozáshoz e szerencsétleneknek. És még szerencse, hogy a legtöbb közülök elpusztul – hozzátartozói akaratából. Ezer és ezer ezeknek a száma. A pálinka, az elállatiasodás, a borzasztó nyomorúság élő jajkiáltásai e szerencsétlenek…
Megyünk tovább. Itt egy süket-néma iskolának, amott egy vakok-intézetének, odább néhány kórháznak a kollekciója. Mintaintézet mindegyik. Írásban, képben el tudják ragadtatni a legkövetelőbb emberbarátokat.
– Hússzor ennyi kellene mindegyikből, – mondja az én orosz doktorom, s ezt még határozottabban ismétli, amikor egy elmebeteg-intézet nagyszerű kiállítását nézzük.
Milyen mérhetetlen nagy lehet a fizikai és morális nyomorúság abban az óriás, rejtelmes és félelmes országban.
A tűzoltó-osztályban mutatja kísérőm a Pozsarnoe Gyélonak, az orosz tűzoltók hivatalos lapjának a kimutatásait. Több mint százezer tűzoltóval dicsekedik az orosz lap. Milyen nagy szám, s milyen kevés. Ragyog s elragadja az embert ez a kiállítás is, hogy és hova tudták fejleszteni az oroszok Potemkin tudományát! És mégis mindenütt hogy meg lehet látni a tenyérnyi ragyogás alatt az átfoghatatlan nagy sötétséget.
És most belépünk a kiállítás főcsarnokába. Érezzük a messze harctér minden borzalmasságát, pedig egy nagy terem egészen a cárné és egy-két nagyhercegnő irgalmasságának reklámjával van tele. Az a híres betegápoló vonat!… Valóban nagyszerű és páratlan. Nincs minta-kórház sem ilyen pompásan fölszerelve. A kápolnakocsi egymagában egy kis vagyonba kerülhetett. Életnagyságú viasz-alakok a szomszéd teremben. Egy tábori sátor. Bent nekigyürkőzött orvos és két ápolónő. Éppen egy sebesült kozákot cipel be két ápoló katona a sátorba. Látja az ember az orvosi és gyógyítószerekkel megrakott lovakat. Aztán fényképen látja: a sebesült katonákat, mint ápolják az ápoló nővérek s az önkéntes ápolónők, jóságos asszonyai a nagy szláv világnak, akikről talán még legtöbb szépet írhat majd össze a mai háború orosz krónikása.
Valami úgy szomorít, úgy lenyom itt bennünket. Talán ez a hivalkodás, amikor tudjuk, hogy milyen kevés szegény orosz sebesült harcosnak jut ott künn messze keleten ebből a hivalkodó irgalomból. De talán nemcsak ez okozza ezt a nagy szomorúságot, ezt a nagy levertséget. Egy falon nagy betűk kiabálják: Borisz nagyherceg fényképfelvételei. A nagyherceg komoly óráiban parádés jeleneteket állított össze a harctéren az ő legfenségesebb kodakja elé. Éppen a nagyherceg kiállítása mellett húzódik meg szerényen a Verescsagin-csoport. A Petropavlovszk nagy áldozata öt, vagy hat kép és fotográfia keretéből néz ránk. Itt van egy-két harctéri levele. Amott egy festménynek odavetett, írásos terve. Ki fogja ezt a képet most már megfesteni?… Üvegszekrényben két hatalmas tarackgránát-darab. Japánok lőtték be egykor Port-Arturba. Egyikbe néhány francia szó van bekarcolva. Kis cédula magyarázza, hogy ez is Verescsagin-emlék. Valakinek szánta bizonyára ez érdekes harctéri dokumentumokat a nagy művész. Perselyek is vannak. Direkt adományokat is elfogad az orosz Vörökereszt. A publikum itt a legsűrűbb, a kiállítás orosz osztályában. Egyenruhás muszka őrök járnak-kelnek nehéz járással. Szinte jól esik végre kiszabadulni e helyről, ahova Mandzsuria, a messze keleti vizek és mezők küldik borzalmaikat, vérszagukat, a hatalmas, titkos, nagy Oroszország a maga siralmas mizériáit, miközben büszke koldus módjára kunyorálja az alamizsnát, mint egy rokkant, nyomorék óriás…
Budapesti Hírlap 1904. augusztus 23.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi