103. KÉT TUDÓS
103. KÉT TUDÓS
Különös, mulatságos és megható kis históriát beszélnek el párizsi újságok. Volt a francia fővárosban egy tudós professzor, a klasszikus nyelvek diplomás tanára, aki azonban sehogy sem tudott a diplomája mellé állást is keríteni. Sok éven át mint instruktor kereste meg a száraz kenyeret, de azután a növendékekből is kifogyott: gondolt hát végre merészet és szomorút, ha katedra nem akad, jó lesz a – bak is, a klasszikus nyelvek tanára a diplomával a zsebében fölcsapott – kocsisnak. Így legalább nem hal éhen és – gyalog sem jár. A bakon azonban nem volt első eminens, mint annak idején az iskolában, egy kicsit szórakozott is volt, egy kicsit – goromba is volt: szóval, sűrűn akadt baja a rendőrséggel. Ilyenkor a vén tudós kocsis azzal könnyített a lelkén, hogy kegyetlenül leszidta az akadékoskodó rendőrt – görögül, vagy latinul. Latinul, görögül ugyanis még a párizsi rendőrök sem tudnak. A múlt héten azonban sajátságos dolog történt. A tudós kocsisnak megint baja akadt egy rendőrrel, a szokáshoz híven, amiért fölírta, ezt is kegyetlenül leszidta a klasszikus Hellász nyelvén. A szegény öregnek azonban majd leesett az álla, mikor a rendőr mindazt, amit neki görögül kívánt, azonnal visszakívánta neki – ugyancsak kifogástalan görög szóval. Hogy leszidták egymást, a két ember – egymásra bámult. Azután bemutatkoztak egymásnak. Kiderült, hogy diplomás tanár volt – mind a kettő. Nemcsak a kocsis, hanem a rendőr is. Hogy elnevették-e magukat, vagy sírva fakadtak-e: ezt már nem írják meg a párizsi lapok.
Budapesti Hírlap 1904. május 4.
