Erdélyi Marietta valamikor primadonna volt. Ragyogó, színpadi csillag. Ünnepelt, körülrajongott, nagy színésznő. Nemcsak ez volt. Volt nagyálmú, nemes szomjúságú művészlélek, aki, ha pénze volt, nagy ambícióval művészgárdát szervezett, színigazgatóskodott, s színműpályázatokra tekintélyes pénzösszeget küldött. Mint a szabadkai színház igazgatója, Molnár Györgyöt, a híres tragikus színészt szerződtette művezetőnek a színházhoz, ugyanazt, kinek véleménye és sokaknak véleménye szerint Erdélyi Mariettánál kevés különb magyar szubrett volt. Nemrégiben félszázados jubileumát ünnepelte nagy szeretettel a színészvilág a valamikor híres, ünnepelt, minden földi jóban részes Erdélyi Mariettának. És talán ez egy kis enyhítést adott neki. Mert, hejh, a hideg fény csalóka fény, s az egykor ünnepelt primadonna nagyon-nagyon küzdelmes, sanyarú sorsra jutott. Ügynökösködik. Rákóczi képekre gyűjt előfizetéseket. Most Szegeden házal, s a szegedi lapok kérik számára a közönség támogatását és megrendelését, számára, kinek tapsból, babérból valamikor annyit nyújtott a publikum.