112. DIÁKOK NÉPÁLLAMA
112. DIÁKOK NÉPÁLLAMA
Egy dolog bizonyos: szabadságharc folyik ma Magyarországon. Belső harc ez a harc: titkos és vulkanikus. És bizony mondjuk: e harcnak héroszai nem a Fazekas Ágostonok. Mások és ezerszer mások: a lenyűgözött erejűek. Akiknek álma és akarata: az új Magyarország. Ez a nagy álom és ez a nagy akarat vívja ma Magyarország szabadságharcát.
Egy diák küldte be ma nekünk röpiratát Kolozsvárról. Bizonyos Partos Ervin nevű diák, aki a kolozsvári Egyetemi Lapokban írta le először, amit leírt.
Szinte megdöbben az ember: milyen egyforma a magyar élet minden kis darabja. Ez a Partos Ervin például kegyetlenül tisztán látja a magyar diákéletet. Ezt mondja: „csak az álnok rosszakarat mondhatja az ifjúság mai életét, világnézetét ifjúsághoz méltónak”. Igaz, szóról-szóra igaz. Ifjúian zavaros és heves ez a kis írás. De látó mégis és becsületes. A diákéletben is azok dominálnak, akik a magyar középéletben. Egy elvénhedt társadalmi osztály éhes csemetéi s a hozzájuk szegődöttek. Le kell közölnünk a röpirat egy-két passzusát, íme:
…Az ősi nevek presztízse is csorbul – vagyon híján hitelt veszít. Nem marad más hátra tehát – tanulni kell, mert az ipari és kereskedelmi pályák akkor, de még ma sem – úrnak valók.
Így kerül az egyetemre, Akadémiákra, kivált azoknak mindenre kvalifikáló jogi fakultásaira a tehetségtelen, törik-szakad diplomavadászok tömege, kiknek – hogy új szállóigével éljek – nincsen veszteni valójuk.
S ezen a réven a fogékony ifjúság lelkében évről-évre nagyobb tért hódítanak ama balítéletek, hogy a mai Magyarország középosztálya, polgársága – sőt újabban a munkásosztályról is ezt állítják – olyan heterogeneus elemekből áll, melyektől a hazát mindenáron meg kell szabadítani, mintegy vissza kell szerezni tőlük az országot.
Új honfoglalásról ábrándoznak a hígvelejű idealisták, kik ideáljukban nem látják az otromba bálvány lólábait. De ilyenek kevesen vannak, s akik vannak, nem vezetői a mozgalomnak, sőt idővel megállapodnak, megtérnek.
A főbbek annál jobb üzletemberek, izmaeliták, akik aprópénzre tudják váltani azt az ideált, melyet az értelmetlen, de csillogó jelszavak után induló tömeg számára annál szebb szavakkal tudnak kifesteni.
S így jutnak felszínre mint ifjúsági vezérek az olyan alakok, kik az ifjúsági életből – élnek, még pedig jól élnek, sőt olykor gumikerekű fogaton járnak, s a primadonnákat virággal árasztják el. Ők mindenütt jelen vannak, ahol beszélni lehet, s beszélnek is sokat, serényen, s a hazaffyasságnak orgiákat szentelnek, minden napot megtennének, ha lehetne – ünnepnek, hogy a hazaffy-szíveiket betöltő üres bombasztok napfényre kerüljenek. Nevük mindennap olvasható a lapokban (igaz, ők maguk szállították a tudósítást a szerkesztőségbe): ma itt tüntetnek, holnap ott szónokolnak, szavalnak, képviselőválasztáskor korteskednek! A politikai pártok uszályaiba kapaszkodnak e fenegyerekek – magukkal ragadva a tömeget, mert hiszen az ő ambíciójuk tetőpontján a képviselőség lebeg, mint ideál. S sajnos, köztünk is vannak százával, kik azt gondolják, hogy az ifjúsági élet utcai politikai tüntetéseken, ál-hazaffyas és hamis kegyeletes ünnepeken való hazaffyas dörgedelmes szónoklatokban merül ki. Nem a szavak korát éljük, s szavak özönében mindig elmerül a – Tett!
S a kapaszkodók közül olyik el is éri az elérhetetlent ha csak időközben a Takács Zoltánok példájára a Csillagbörtön, avagy Amerika valamelyik révébe nem vitorlázik.
…Sokat elmélkedtem ennek lehetőségéről, mert hát meggyőződésem szerint ennek a mai ifjúságnak, mely maholnap a politikai viszonyok új alakulata folytán Magyarország egy új reformkorszakában döntő szerepet fog játszani, – hogy akkori munkája tökéletes legyen – olyan liberálisnak s magyarnak kellene lennie, mint volt az a 48-iki ifjúság, mellyel oly sokat példálóznak a hivatásos ifjúsági vezérek, sőt szinte ama nagyok karrikatúrájaként mentegetik meg állandóan a hazát; ámbátor azokhoz nemhogy érzületben, de még külsőségekben sem tudnak hasonlítani.
Egy szó mint száz: én az ideális E. K. ifjúságát szabadgondolkodónak képzelem – minden valószínűség szerint olyan is volna az a mai erőviszonyokból ítélhetőleg! Ilyen alakjában ez a kör morális súllyal léphetne föl bizonyos, az egyetemen megvalósítandó reformok érdekében. Mások Kolozsvárt s mások Budapesten a megvalósítandó egyetemi reformok, melyekről gyönyörű elmélkedést hallgathattunk harmadéve Apáthy rektori székfoglaló beszédében. (Acta Univ… Kolozsv. MCMIII. IV. Fasciculus I.)…
És előadja reformterveit a röpirat írója. Ezekben éppen olyan bátornak mutatkozik, mint a bajok kimutatásában.
Konklúziója egybevág a magyar társadalom igazi orvosáéval. Egy ifjúsági népállamot kell alkotnia a diákságnak. Készítnie kell magát igazi önképzőkörökkel, az életre, egy új, kultúr-Magyarország vezetésére. Indítványai már diák-ügyek. Hisszük: elég pártfogóra találnak a maguk helyén. Mi azonban ujjongva észleljük, hogy folyik a szabadságharc. Sorakoznak a seregek. Lesz itt, még lesz új Magyarország.
Budapesti Napló 1906. március 6.
Ódi
