147. FECSKÉK
147. FECSKÉK
– Lipcse –
Utazás és betegség késleltette ilyen sokáig a választ. Szerkesztőm azt akarta, hogy magam válaszoljak, kinek az ügy a legilletőbb ügye. A késésért mindenekelőtt bocsánat, a szimpátiákért köszönet az én ismeretlen, okos és kedves lipcsei ügyvédnőmnek. Hogy gall-imádó, hazafiatlan, sőt magyargyűlölő vagyok, szűkfejűek itthon is rám fogták. A vád nevetséges: magyar vagyok, ősmagyar, s képtelen arra, hogy más legyek. Magyar a lelkem, a temperamentumom, de elragadtatva nem vagyok a magyar viszonyokkal. Látom és gyűlölöm a fajom hibáit. Talán nagyon türelmetlenül, de ez – idegrendszer dolga. Főképpen kétségbeejtenek a magyar kultúrviszonyok s ezért éppen Nyugaton élő magyarok átkoznak? Bocsáttassék meg nekem, ha nagy példákkal védem kicsiségem. Byron ostorozta az angolokat, kiket egy másik angol költő: Browning civilizált barbároknak nevez. És kell-e más példa, mint a Petőfié? Úti leveleiben s hány versében átkozza a magyar bűnöket, és siratja a maga magyar voltát. Heinénél szebben és jobban senki sem szerette Németországot. Párizsban élt, imádta Párizst, de sorsát, fátumát siettette, hogy távol élt imádott Németországától, s hogy ott nem értették meg, s hogy Németország önmagához méltatlan életet élt. A fiatal Ibsen gyilkos dolgokat énekelt a norvégekről. Carducci, a legnemzetibb olasz költő sok verse kétségbeesés Olaszország miatt, s vád a mai Olaszország ellen. De hát mit folytassuk tovább? Süketeknek hiába beszél [az] ember. A lélek süketjeinek éppen nem. Hogy lipcsei német lapban írja meg valaki az én hazaárulásomat? Ez sem baj. Mégis csak vannak már jónéhányan megértők. Még egyszer: köszönet.
Budapesti Napló 1906. április 9.
(A. E.)
