153. A BÉKE VEREBEI
153. A BÉKE VEREBEI
Apróságok egy bankettről
Budapest, április 14.
Kárpátoktól Adriáig már marakodtak a koncért, a nagy hazafiak. Száz ember pedig e lármás országból összeült csöndben, hogy ünnepelje Méray-Horváth Károlyt. Ki ez az úr? Jelentéktelen tudós. Barabás Béla elbeszélte e banketten, kicsoda. És hogy mit csinált. Új dolgok derültek ki a Barabás Béla beszédéből a béke titkos történetéről.
Méray-Horváth Károly valamikor fogta magát, csinált egy új szociológiai rendszert. Azt állította, hogy ő a társadalmi fejlődést biológiainak látja. Így aztán horoszkóppal szolgálhat a jövőről. Például megmondja előre, merre megy, merre kénytelen menni a magyar politika. Széll Kálmán rózsás kormányzásának idején csinálta e tudományos jóslást. Megdöbbentő módon látott meg előre mindent. A koalíció egy pici, öntudatlan srófja volt a fejlődés nagy mozdonyának. Ez látszik meg a Méray-Horváth rendszeréből – is. Mikor aztán Méray-Horváth látta az idők teljesedését, lombikjai mellől maga is előlépett. Megcsinálta a politikai diagnózist. Receptet írt. Fölkereste régi barátját, Barabás Bélát. Ketten azután szépen nyeregbe ültették a koalíciót.
*
E két ember találkozásának története sok kötetnél jobban jellemzi a mai Magyarországot. Méray-Horváth tudta, hogy Barabás intakt ember. Régtől ismerte, s politikustársai közül becsülésével kiemelte. De a magyar politikai porondot még jobban ismerte.
Barabás bizalmatlankodott. A tudományos magyarázatot meg se hallgatta. Töprengett: ki küldi ezt az embert.
Méray-Horváth félreértette a töprengést. Ahá, ez akar valamit:
– Nézd, Béla, ha a dolog sikerül, igazságügyminiszter lehetsz.
Barabás nem kívánta az igazságügyi miniszterséget. De egyszerre megnyugodott. Rendben van. Ha ez miniszteri tárcát ígér, akkor ezt magas helyről küldik. Azt azonban kijelentette rögtön Barabás, hogy neki jutalom nem kell. Ha ketten nyélbe ütik a dolgot, úgy is fölveszik a jutalmat – mások.
De hogy adják be a dolgot Kossuthnak és Andrássynak. Ha azok azt hallják, hogy egy nem képviselő, pláne egy tudós, gondolt ki béketervet, meg se hallgatják Barabást.
De Barabás ismerte az embereit:
– Egy nagyon magas állású tisztviselőé az idea.
Erre már Kossuthnak s Andrássynak is jó volt a terv. Még csak a korona előtt kellett – mismásolni. Itt meg azt mondták, hogy Barabás akar így békülni. A veszedelmes kuruc. Jó. Jöjjön a koalíció két embere. Mentek. Velük Polónyi s nagyon sokan. Barabás hazament Aradra. Nem volt már szükség reá. Méray-Horváth Károlytól pedig a nyeregbe segítettek azt se kérdezték azóta sem, hogy mint szolgál becses egészsége. Nagy baj is volna az, ha a magyar politika tudomásul venné a tudóst. Csak semmi koncesszió.
*
A Brisztol-szálló termébe alig fértünk, és Barabás Béla eljött erre a bankettre. Tőle tudjuk, érdekes tósztjából, nagy részét e kis titoknak. Érdekes társaság volt a társaság. A magyar szociológusok. A kicsúfolt magántudósok. Európai magyarok, intellektuelek. Egy bús magyar azt mondta nem régen:
– A Huszadik Század (a szociológusok lapja) társasága talán egyetlen európai oázis a magyar Szaharán.
És ezek a veszedelmes „kozmopolita” magyarok milyen magyaros harcot vívtak. A politikusok zenebonáztak. Ezek évek óta hajtják:
– Egy orvosság van: az általános, titkos választói jog. Beteg a társadalom, koldus a nép, gyönge az osztályparlament. Nem segít más. Hazaárulózták őket. Kormánybérenceknek nevezték a liga embereit. Mert Bécsből is az általános választói jogot hirdették. Ez volt az ő bűnük. Mintha erről ők tehettek volna. Mikor II. József népjogokat kínált, az akkori européerek, a Kazinczy Ferencek azt mondták: helyes. A jó mindig jó. Erre a példára Jászi Oszkár, a szociológiai társulat főtitkára mutatott rá beszédében a Méray-Horváth banketten. A magyar szociológusok csak ezt akarták: lássa be a koalíció, mi a baj és az orvosság. Most ők örülnek legjobban a diadalnak. Osztozkodni nem kívánnak. Nem politikusok ők. Tudósok, eszmék társaságában élők, intellektuális lények. Fáznak a mai magyar politika cselekvő módjától. Ők a béke verebei voltak. Szürke és bölcs verebek.
*
Csodálatos dolog mégis, miként hódítanak az eszmék. Barabás Béla tett erről vallomást és Feszty Árpád. Barabás elmondta, hogy mikor Méray-Horváth Károly az ő tudományos magyarázatával előállott, úgy volt ő ezzel, mint az ő beszédével a vésztői magyar. Egész nap emlegette, milyen szépen beszélt Barabás. Kérdezték tőle:
– Hát aztán mit beszélt?
– Tudja a fene.
– Én is csak annyit értettem – folytatta Barabás –, hogy az általános választói jogot meg kell csinálni. Mert őszinte akarok lenni. Én nem vagyok tudós ember. Ilyen „tudja a fene” ember vagyok én is. Csak egyet tudok: a becsületet, a demokráciát, a hajlíthatatlanságot. Sajnos, ilyen „tudja – a fene” emberek voltak eddig a parlamentben. De vén fejemmel már magam is tanulok. Ilyen társaságban röstellem legjobban, hogy az ország sorsa „tudja – a fene” emberek kezében van. A közjogi harc csinálta ezt is. Idő sem volt komoly tanulásra. Meg aztán könnyen szerephez jutottak az üres stréberek. Másként lesz ez is, ha általános választói jog, s ha új parlament lesz. Éppen itt az idő a kulturális, szociális és gazdasági reformokhoz. Ehhez pedig nem az emberek kellenek.
Az eszme hódítása szólt Barabás lelkes, gyújtó beszédéből. Ő ama kevesek közül való, akik már az eszmék hatása alá kerültek. És egyszerű lelkes szavakkal íme az intellektuelek zászlója alá esküszik. Higgyük, reméljük: ez az idő jele.
*
A politika nem lesz már Magyarországon sem sokáig ölő ellenfele az intellektuális kultúrának. Pikler Gyula nagy keserűsége azonban ez estén még jogosan tört ki. Ő a szociológiában ellenfele Méray-Horváthnak. Rendszerében s annak a magyar politikára történt jósló alkalmazásában sem hisz eléggé. De egy bizonyos: Méray-Horváth óriási szolgálatot tett hazájának. Hol az elismerés? Barabáson kívül eljött-e ide még egy politikus? Ki érzi magát a békeszerző adósának. Érdemet s jutalmat mások foglalnak le. Valóban kétségbe kell esnünk mindazoknak, kik nem vagyunk nagyszájú, politikai stréberek. De vagyunk egyszerűen a magyar kultúra munkásai. Lesz-e itt változás? Sokan voltak ez estén is szkeptikusok. A feudalizmus siet eloltani azt a pár mécset, amit a kultúra s a népjogok emberei gyújtottak. De sokan hisznek a béke verebei közül. Lesz új magyar társadalom. Jámbor patrióták nem fogják örökösen a Kossuth-nótát énekelni, mialatt egész Magyarországot kikoptatják a lábuk alól. A politikában pedig helyet kap majd az intellektus is.
Budapesti Napló 1906. április 15.
