159. JEGYZETEK A NAPRÓL
159. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Egy kis garnizon
Egy kis garnizon
Nemsokára a német altiszteknek is támadni fog egy Bilsejük. Mert hasonló körülmények hasonló héroszokat szülnek. Vilmos császár hadseregében pedig az altisztekkel is baj van. A blankenburgi garnizon parancsnokának egy rendeletéből tudjuk ezt. Érdekes, hogy e rendeletről nem igen írnak a német lapok Magunk is francia lapokból böngésztük ki a hírt. A blankenburgi parancsnok megtiltotta az altiszteknek, hogy feleségeik cifrán éljenek és öltözzenek. Mert a cifra élet sokba kerül, s a császár nem ezért adja a pénzt az ő altisztjeinek. Az ilyen élet költségét a konyhától vonják el az altisztné nagyságák. Már pedig a császár kívánja, hogy katonái jól táplálkozzanak. Hogy bírják a szolgálat terhét. Blankenburgban aligha nagy most a császárhűség az altisztnék között. A császár egyszerűen besorozta őket katonái etetőinek.
II.
Mindenki beteg
Mindenki beteg
Kipling írja: ha két francia összetalálkozik, a harmadikat rágalmazza. És igaza van. Annyira mániájuk ez a franciáknak, hogy a halottakat sem kímélik. Legkevésbé kímélik pedig nagy embereiket. És éppen nem kímélik a nagy halottakat. Nincs olyan nagy emberük a franciáknak, akiről csúnya könyvet ne írtak volna. Egyebek között például minden francia zseniről hirdetik, hogy beteg volt. A géniusza pedig betegség. Nagyon kultiválják az epilepsziát. Most is újra folynak Párizsban a viták: Napóleon epileptikus volt-e. Csodálatos pazar nemzet a gloire nemzete. A saját dicsőségét sem tűri. Bebizonyítja, hogy ez a dicsőség voltaképpen – nyavalya volt.
III.
Kis mese valakiről
Kis mese valakiről
Van egy barátom, aki pár év óta rettenetesen undorodik a politikától. Azért e kivételes magyar ember is politizál. De minden szavát, még a valóságot is, mesébe burkolja. Tegnap például ezt a kis mesét mondta:
– Élt valahol egy Mommsen nevű ember. Igen jeles és tudós úr. Holott tudós és német, mégis foglalkozott egész életében a politikával. Egyébként furcsa ember volt ő. Gyűlölt két színt: a feketét és a pirosat. Élete alkonyatán aztán választania kellett. A fekete szín nagyon elhatalmasodott a hazájában. Akármerre nézett, fekete volt a világ. Még a tulipán-virág is fekete. És mielőtt sírba feküdt volna ez az ember, könyörögve fordult azokhoz, kikkel a politikában egy életen küzdött: „A mi színeink elmúltak. Csak a két gyűlölt szín maradt meg. Én könyörgöm hozzátok: szeressétek a piros színt. Mert már csak ez menthet meg benneteket a feketétől.”
Budapesti Napló 1906. április 26.
Pont
