186. KULTÚRKÉPEK
186. KULTÚRKÉPEK
– 1. Költő az urnánál – 2. Az európai magyar – 3. A nagy primadonna –
1. Választás volt nagy Oroszország egyik kerületében. Arról volt szó, hogy ki jusson a dumába. Az ügyes prókátor vagy az ügyes nagyiparos? Minden élő és választó lelket fölcipeltek a kortesek. Egyszerre csak egy öregember áll a bizottság elé. Megkérdezik a nevét:
– Tolsztoj Leó vagyok.
– Mit akar?
– Szavazni akarok.
– Mi a mestersége?
– Gondolkozom s írok.
A bizottság tagjai hahotáztak. No, ilyen furcsa mesterségű embert se láttak még. Nincs is ilyen nevű ember talán egész nagy Oroszországban.
Tolsztoj Leó pirult egy kicsit. Végre hivatalos írásokkal igazolta magát… (Ebből eddig egy szó sem igaz. Nagy Oroszországban nem történik ilyesmi. De megtörtént tegnap Budapesten, hogy Kis Józsefet, a költőt, egyetlen ember sem ismerte a választóbizottságból. A nevét sem hallotta eleddig talán kettő sem. Nyilván adókönyvvel kellett igazolnia magát a nagy magyar poétának. De riadó lárma zúgott éppen ekkor. Jött a Zoltán, a nagy Zoltán. Neki nem kellett igazolnia magát. Montenegróban sem történik már ilyesmi.)
2. A díszmagyarnál nem is képzelhet nyugati ember képtelenebb öltözetet. Nemzeti ruhát játszva komponálhat össze minden náció. De nem teszi ezt civilizált nemzet. Mert oktalan, kényelmetlen és barbár dolog ez. Kultúrember díszruhája a frakk. Angolé, olaszé, franciáé, németé s mindegyiké. Sok dicséretet kapott hát jóízlésű emberektől a kis Buza Barna. Lám: ez európai ember. Frakkot ölt s nem hitelbe készült díszmagyart. Ennek a kis embernek milyen előkelő érzéke van lám. Így beszéltek tegnap többen. Csak egy ember tudta volna megmondani, hogy tévednek: Buza Barna. A kis követ nagyon szerencsétlen volt tegnap. Hetek óta keresett egy termetéhez illő apró díszkardot. De ilyet mostanában nem gyártottak. Ezért kellett frakkban mennie Budára Buza Barnának. És ezért volt ő tegnap szerencsétlen. Nálunk ilyen körülmények csinálják az európai embereket.
3. A berlini Wintergartenban valamikor egy magyar énekesnő produkálta magát. Közvetlenül az ő száma után John mester tudós kutyái következtek. Az idomított ebek a kulisszák mögött várták, míg sor kerül reájuk. A publikum diskurált és poharazott. Nem hallgatta a művésznőt. Egyébként is a betegeknek hirdetett modern emberi idegek hihetetlenül sokat elviselnek. De John mester kutyái neveletlenek voltak. Az énekléstől dühbe jöttek. Egyszer a színpadra is fölszaladtak. Másszor pedig majdnem széttépték a gazdájukat. John mester kivitte a Wintergarten igazgatóságánál, hogy a kutyáival a program egy távolabbi számát töltse be. Mert Amerikában ő csak olyan helyeken szerepelt a kutyáival, ahol jóhangú énekesnők énekelnek. El vannak kényeztetve a bestiák… A magyar énekesnő ma a magyar mágnásvilág, a felső tízezer kedvence s Budapest legnépszerűbb – énekesnője.
Budapesti Napló 1906. május 24.
Ódi
