190. JEGYZETEK A NAPRÓL
190. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Kossuth őfelsége társasága
Kossuth őfelsége társasága
Akármilyen nagyfene úr is Kossuth Ferenc, megengedi, hogy Clemenceau urat se tartsuk kicsi úrnak. Igaz, hogy egy demokrata országnak a miniszterelnöke, de ez az ország mégis Franciaország. Nos, ez a Clemenceau is gyógyíttatja magát, ami alapjában nem nagy szégyen. Hízelkedő újságírók beszámolnak a Clemenceau-k lépéseiről, sőt szuszogásairól is. Azonban ország-világ olvashatja, hogy Clemenceau minden szabad idejét Brandes Györggyel tölti. Brandes Györggyel, aki nem is francia, nem is politikus, de aki mégis valaki. Még annak dacára is, hogy Budapestre ugyan idecsalták, de nem hallgatták meg. És mit olvasunk Kossuth őfelsége társaságáról hű újságíróinak jóvoltából? Mellette van Múzsa Gyula, aki jó tornász, vívó, atléta, de reméljük, hogy Brandes-szel mégse óhajtana egy kultúrás versenypályán birokra kelni. Mellette van Pallay Sándor is, aki valószínűleg jobban ért a masszázshoz, mint Brandes, de az irodalomhoz, a gondolkozáshoz aligha. Satöbbi. Az ember vagy elszomorodik vagy fölkacag, ha ilyen ellentétben lát ilyen két nagy urat, mint Kossuth és Clemenceau.
II.
A dal, a dal, a dal
A dal, a dal, a dal
Mi zengi túl a bérceket uraim és hölgyeim? A dal, a dal, a dal, mint méltóztatnak tudni. Volna-e a dalnak valami köze a kultúrához? Habozás nélkül volna, ha szeretett honi dalárdáink nem egzisztálnának. De szeretett honi dalárdáink egzisztálnak s ez évben, Egerben, e híres érseki városban dalárkodnak. Miket képesek az emberek, e dalárok, inni, enni és eldalolni, hihetetlen. S végül tönkre teszik a magyar és egyéb dalok becsületét és hazamennek. Ők elvégezték azt, amihez tehetségük van. Mi azonban tőrrel szívünkben kérdezzük: hát ilyen Magyarországon egy kulturális ünnep? És szabad-e dalolni, ha az ember rosszul és rosszakat dalol?
III.
Vilma gyermeket vár
Vilma gyermeket vár
Szegény hollandus királynő, oly szomorú az ő esete, hogy csak verset volna szabad róla írni. Nem elég, hogy él, de egy egész ország követelve néz reá. Szinte már az utcagyerekek is kiabálják felé:
– Vilma, Vilma, szülj egy trónörököst.
És most, ha jól sejtjük, ötödször bocsátják világgá a hírt. A felséges asszony családi örömök előtt áll. Amilyen szerencséje van szegénynek, megint baj lesz. Nem lesz trónörökös, sőt örökösnő se. És szegény Vilma királynőnek, akinek, mint anyaságra hiába törekvő anyának, önmagának, elég bánat ez, sírni fog kelleni nemzete nevében is.
Budapesti Napló 1907. augusztus 18.
A. E.
