53. A SUSZTER KÉT ESETE
53. A SUSZTER KÉT ESETE
Íme, Magyarországon az élet és az igazság, ahogyan az ezerszer nyilatkozik, jelentkezik. Egy szegény ember, suszter, ötszáz korona kölcsönt akart volna fölvenni a házára. A telekkönyvben megtudja, hogy a házra rá van táblázva egy régi és régen kifizetett adósságból százhúsz forint. Ez az adósság nem adósság tehát, és a suszter nem tehet róla, de a telekkönyv se könnyű intézmény.
Ügyvédhez kellett fordulni a suszternek s az ügyvéd megmondta, milyen írások kellenek az ügyhöz. E tanácsért fölszámított egy summát, amit a suszter nem tudott kifizetni. Pörölt az ügyvéd, s pör közben már hiába ígért, könyörgött a suszter. A járásbíróság – meg is írjuk, melyik: a berettyóújfalusi – persze elmarasztalta a susztert. Ez nagy pör-költséggel növelte a követelést, s mikor a suszter már letörlesztett egy az alap-összegnél jóval nagyobbat, még mindig fönnmaradt négy forint adósság. Ezt a négy forintot háromszor ennyi költséggel betábláztatta a suszter házára az ügyvéd. Csak ilyen vége lett annak a bátorságnak, hogy egy megszorult suszter ügyvédhez fordult.
Van azonban ugyanennek a suszternek egy másik története, s ez is szép. Egyszer az a veszedelem érte, hogy neki kellett pörölnie negyven korona munkabérért. Legalábbis olyan jogos, megérdemelt munkabérért, mint az ügyvédé volt. Fölment a községházára, s kereste a jegyző urat, aki nem kicsi úr, ha nincs is éppen olyan, mint a szolgabíró. Fölment a suszter egyszer: a jegyző úrnak méltóztatott ott nem lenni. Fölment másodikszor, a jegyző úrnak nem volt ideje meghallgatni a susztert. Ötször hiába ment föl a suszter, s még talán ma is hasztalanul vizitelget. Az ő ügye nem sürgős, az ő panaszát nem muszáj meghallgatni.
Egyelőre csak ezt a két esetét sírja el a szegény suszter, s ő csak egy szegény ember. De hányan vannak ők még Magyarországon, akiknek ez a sorsuk, s akiknek így jár ki az igazság. A suszter két esete fölér egy hatkötetes, gyönge korrajzzal. Igen: ez a mai Magyarország, ahol úgy kormányoznak, közigazgatnak és szolgálnak igazsággal bennünket, ahogy az úri Magyarország alkalmazottainak tetszik. Mágnás, gazdag dzsentri, katolikus főpap az állam fölött van. Mi, a szegény milliók pedig át vagyunk nyújtva gyönge bírónak, gőgös szolgabírónak rossz jegyzőnek, éhes ügyvédnek, ostoba bürokratának s jól doboló végrehajtónak. Csak arra volnánk kíváncsiak a suszterrel egyetemben, hogy meddig bírjuk?
Budapesti Napló 1907. december 11.
Ód.
