68. ÖNGYILKOSSÁGOK AZ IRODALOMÉRT
68. ÖNGYILKOSSÁGOK AZ IRODALOMÉRT
Néhány héttel ezelőtt a gyorsvonaton, Budapest és Fiume között csinált egy rossz novellát egy fiatal író. Tegnap éjszaka a Hajós utca és a Gróf Zichy Jenő utca sarkán egy másik fiatal író ugyanilyet. Általában nagyon-nagyon divatba kezd jönni fiatal írók között, mint irodalmi irány, az öngyilkosság.
Nem tudom, mi elől menekülnek: az élet elől avagy az irodalom elől. Az utóbbi esetben még érteni lehetne őket, ha nem lehetne az életet irodalom nélkül is leélni. S ha bizonyos volna, hogy az irodalom megér-e egyetlen életet is.
Ezek a fiatalok húsz-huszonegy évesek, már hazulról és születésüktől kezdve érzékenyek. Álmuk a magyar, a budapesti irodalmi karrier. Belesóhajtanak a kávéház füstös, párás levegőjébe éjszakánkint. S látni szeretnék a nevüket – napilapok tárcarovatában. Ők se tudják, mint az idősek közül is sokan, hogy voltaképpen és legtöbbször itt végződik az irodalom.
Az ismertség, amit a legügyesebb irodalmi karrier is adhat nálunk, semmi. A pénzecske valamivel több a semminél, s alapjában kevesebb. És talán hallgassunk szomorú, kebelbeli és pályabeli disznóságainkról.
De a fiúk mindezt nem tudják tudni s nem bánják. Meghalnak azért, amiért s amitől el kellene menekülniök. Nem a halálba, de az életbe. Az életbe, mely hála istennek nem csupa irodalom. Nem mulatság, de kibírhatóbb az irodalomnál.
Budapesti Napló 1907. december 25.
Ód.
