187. JÖNNEK AZ ASSZONYOK
187. JÖNNEK AZ ASSZONYOK
Párizs, február hónap
[Saját levelezőnktől.] Az asszonyok, a párizsi asszonyok, a legveszedelmesebbek, ti., akik írnak, nagy dolgot forralnak Párizs és Franciaország számára. Ha Richelieu Akadémiája, sőt a Goncourt-Akadémia is, rideg az asszonyokkal szemben, hát ők csinálnak maguknak egy Akadémiát. Írhatom, állíthatom, hogy értesüléseim nagyon megbízhatóak: Párizsban rövid időn belül megcsinálják a nő-írók Akadémiáját. Micsoda különbség is van a frank–gall–latin–kelta és az angol–szász–ír nők között. Az angol asszony a szavazati jogáért, a parlamentért zilálja, töri, s kacagtatja ki magát, a francia nő Akadémiát akar. Az angol nő rossz regényeket ír, mikor ír, de a pódiumon olyan pompásan hazudik a népnek, mint egy francia férfi-demagóg. A francia nő a csacsogáson fölül még nem vitte, a parlamentet még a karzatról se szereti, de irodalomban, művészetben követeli az egyenjogúságot. És valljuk be, valljam be én is sok joggal, mert például a francia írónők ma határozottan többek, újabbak, jobbak, mint a férfiak. Nekem tetszik ez az arisztokrata feminizmus, a francia nőké, akik legelőször is intellektuális és művészi kultúrában akarnak győzedelmeskedni a férfiak fölött. Talán Marx megfordul a sírjában néhányszor, de ki meri állítani, hogy az angol nők ambíciója: a parlamentbe-jutás emberibb és haladás-szolgálóbb, mint a francia nőké?
*
Csakugyan igazuk lesz azoknak, akik szerint a párizsi nőhöz hasonló már élt valamikor. Régen-régen, a régi görög kultúra leánya volt, Kréta szigetén élt, szeretkezett, művészkedett és filozofált. Nem volt riválisa a férfinak, de sok tekintetben és sok-sok küzdő-téren fölül tudta múlni. A ruhát, az ékszert, a rózsás hangulatot, a tetszést, nyilván ők is úgy szerették mint a párizsi nő. A csókot is bizonyosan nyíltabban óhajtották, mint a mai északi germán és orosz-szláv feminista nők. De nem bánták azt se, ha szeretkezésük nem meddő, s a gyermeket szerették legalább is úgy, mint akármelyik hiúságukat. Lehet, hogy az északi germán asszony csinálja meg a leendő asszony-típust, de ezek a leendő nők majd könnyezve fognak szobrot emelni a párizsi s a pár ezer évvel még régibb krétai nőnek.
*
Lehetetlen viszont meg nem látni, hogy a nyakunkon ülnek, de nem mint Kleopátra az Antoniusén. Hanem igenis jönnek, jönnek és ha megvannak a maguk speciális asszony-fiziológiai akadályaik, de a mi bajaink is szaporodnak. A férfi-erők kihasználtak, a férfi-idegek asszonyosabbak, a férfi-csábok egyre kevésbé csábítók. Egy párizsi asszony-revü nagy-bátran már most megjósolja, ami kissé messze van még: ők lesznek a teremtés urai. Ők, az asszonyok, akik itt így, ott úgy, amott amúgy, de mindenütt ellenünk nyomulnak elő. Húshagyó kedden, holnap, nem csodálkoznám, ha a vásárcsarnoki királynő dísz-hintójáról sajnálva nézne minden férfira. Csak az a mi szerencsénk, férfiaké, hogy a vásárcsarnoki kisasszonyok még sokáig nem érnek el, amihez pár ezer nő már eljutott: a mi megismerésünkhöz.
Pesti Napló 1909. február 25.
A. E.
