129. EGY FALUSI EMBER NAPLÓJÁBÓL
129. EGY FALUSI EMBER NAPLÓJÁBÓL
I.
A fekete gyémántok
A fekete gyémántok
Könnyű volt Jókai Mórnak, mert ő olyan magyarok korszakában élt, akik szerették Európát és a nagy kultúrát. Ő még nyugodtan álmodhatott olyan magyarokról, akik másfajta kultúremberekkel egyenlők, s csak avval különbek, hogy magyarok. Ma, mi érezzük, hogy a közfelfogás szerint hazafiatlanság, sőt bűntett bántani azok cirkulusait, akik uralkodnak. Bizonyos zsidók például elég vakmerők voltak, hogy a Szilágyság, a régi Szilvánia, közepén kőszénbányát nyissanak, ássák, ássák azóta a kőszenet, s ők bizony nem tehetnek arról, hogy ez a kőszén kissé – fiatal. De nem ez a fontos és érdekes, de a vármegye úri köreinek példátlan fölháborodása. A Szilágyságban még mindig vannak eleven erdők, s az erdők tulajdonosai tajtékozva szidják a zsidót. Hogy íme, a zsidó a föld alól is kikaparja azt, amivel a magyar úrnak árthat. A magyar úr, a vármegyei úr, nem szereti az ilyen zavaró dolgokat. A földön, föld fölött és föld alatt maradjon csak úgy minden, ahogyan volt.
II.
A szolgabíró ítélete
A szolgabíró ítélete
A szolgabíró úr üres idejében társadalmi bölcs, ítélkező és kérlelhetetlen. A minap, társaságban, a ferbliről, az úgynevezett hazai csöndesről esett szó, a szolgabíró nagy haragra gyúlt, s kijelentette, hogy a ferbli – zsidó játék. Én nem szoktam kártyázni, de ismerem a játékokat, s dühbe jöttem.
– Már engedj meg, kedves szolgabíró úr, de ha van magyar játék, a ferbli az. Hiszen az egész játék sorsa a személyes bátorságtól, vakmerőségtől függ. Valami olyan ez, mint az ősi magyarok taktikája, akik fordítva ültek nyeregben, s úgy nyilaztak.
A szolgabíró, aki kiváló kaláberező, de ferblizni is szokott, megriadt:
– Lehet, hogy a ferbli magyar játék volna, de átkozottul megtanulták a zsidók is. És ez a baj, nem lehet az magyar játék, amit a zsidó is megtanul és kártékonyan gyakorol. Én a kaláberbe[n] szerencsésebb vagyok, tehát ez az igazi magyar játék.
Így szólott a szolgabíró, s ítéletében megrémülten fedeztem föl egy pusztuló fajta okvetlen – kényszerű filozófiáját.
II.
A májusi eső
A májusi eső
A májusi eső amolyan jó vidéki babona, amelyről már Budapesten is tudnak az ügyes újságírók. Nos hát a májusi eső beköszöntött mindjárt május második napján a mi falunkban. Azóta hull, hull az áldás rögre, zöld vetésre és virágos fákra. A minap a szomszédom, jómódú, falusi, egyszerű ember, kifakadt:
– Az Isten verje meg az ilyen májust, amikor mindig esik az eső.
– Ugyan bátyám, hiszen mi Pesten azt szoktuk írni a lapjainkban, hogy egy jó májusi eső ér annyit, mint az Andrássy út.
– Egye meg a fene az Andrássy utat, s tisztelettel szólván az urak bölcsességét. Az eső akkor kell, amikor már régen nem esett, s az Andrássy úttal nem cserélném el a huszonhat hold kukorica-vetésemet, ha – kikelne.
Budapesti Napló 1908. május 8.
A. E.
