77. A HARDEN-PÖR – GYANÚS
77. A HARDEN-PÖR – GYANÚS
Az a gyanúm, hogy Harden már első pöre előtt tudta, hogy lesz második pör is. Sőt, az se valószínűtlen, hogy tudta előre, mennyi fogházat kap. Németország raison-ország, s ott még egy Harden is, de mindenki egy kicsit Vilmos császár.
Eltussolni a dolgot a Harden cikkei után már nem lehetett. A császár tudta, hogy ez idő szerint nem túlságosan germanizál a világ. Tudta, hogy e botrány miatt minden országból gúnyos arcok leselkednek.
És a császár először is meg akarta mutatni, hogy Németország nem fél. Hogy Németországban van annyi erkölcsi bátorság, mint Franciaországban. Franciaország nevezetes arról hogy legrútabb fekélyeit önmaga operálja ki az egész világ előtt. A panama-ügy és a Dreyfus-ügy például világra és örökkévalóságra szóló példák.
Németország is megcselekedte tehát előbb, mint Franciaország szokott[!]. De viszont Németország mégis csak – német, császári és militáris. Büntetlenül nem szabad hagyni egy embert, aki igazmondásával éppen a császárt kezdte ki és erős igazmondásával éppen a csúcsán kezdte ki Németországot. Hardent tehát elrettentésül mégis csak el kellett ítélni.
Az első pörnél föltűnő volt a császár szimpátiája Harden iránt. Ezért él nagyon bennem a gyanú, hogy Harden előre tudott mindent. Azt se kell elfelejteni, hogy Harden nagyobb német talán Vilmos császárnál is. A német módszer pedig az, amint ebben a pörben láttuk: „Kulturvolk is vagyunk ugyan, de elsősorban németek. Elég ideig voltunk költők és filozófusok nemzete, most már a jövőért és a világhatalomért dolgozó németek akarunk lenni. Olyan apró dolgok, mint egyéni élet, emberiesség, igazság nem számítanak. A fő, mindennél főbb, hogy Németország félelmes legyen.”
Ezt Harden éppen úgy vallja, mint vallotta Bismarck, s vallja Vilmos császár. Boldog, erős nemzet, ahol az igazmondók is könnyű szívvel mennek börtönbe azért a bűnükért, hogy igazmondásukkal ártottak nemzetük cézári céljainak.
Budapesti Napló 1908. január 5.
Ód.
