3. Temesvár sikertelen ostroma a törökök által.*

Full text search

3. Temesvár sikertelen ostroma a törökök által.*
Temesvár 1551. és 1552. évi ostromát nagyban és egészben véve Czímer Károly, Temesvár megvétele 1551–1552. című jeles tanulmánya alapján írtam meg, akinek adatait itt-ott szószerint vettem át az ostromot tárgyaló fejezeteimbe.
Temesvár már a Hunyadiak korában fontos szerepet játszott a törökkel szemben és Hunyadi János mint szörényi bán és az alsó részek főkapitánya, fontos véghellyé tette s a várban 1447-ben külön megerősített díszes várkastélyt építtetett. Később, Szörényvár, Nándorfehérvár és Pétervárad eleste után Temesvár még nagyobb hadászati jelentőségre tett szert s így kiépítésére és felszerelésére fokozatosan mindig nagyobb gondot fordítottak, minek folytán a XVI. században már az elsőrangú erősségek közé tartozott, amelyet természetes fekvése és a várat környező mocsarak majdnem bevehetetlenné tettek. Akkoriban a Temes és Béga folyók többszörösen egymásba folytak s Temesvár a két folyó között, nem úgy, mint ma, a Béga mentén, hanem azon a helyen feküdt, ahol a Temes folyónak ma már nem létező két-három ága a Bégába torkollott; ezért is nevezték el nem Bégavárnak, hanem Temesvárnak. Tinódi, Forgách és Istvánffy szerint Temesvár akkoriban három részből, a hasonnevű városból, a várból és a Sziget nevű külvárosból állott. Centorio és Ferdinánd király egyik udvari tisztviselője* azonkívül még egy külvárosról tesznek említést; a Szigetkülváros a vártól keletre feküdt, a másik pedig a várostól északra és nyugatra terült el; előbbi volt a kis palánk, utóbbit pedig a XVII. században nagy palánknak nevezték. A vár és város között volt egy külön kis erősség, a vízi-torony; az ezen keresztül épített híd közvetítette a közlekedést a vár és a város között. A városnak négy és pedig az erdélyi vagy karánsebesi, a prajkói vagy lippai, az aradi és a várba vezető, a várnak pedig három kapuja volt: a városba vezető északi, a Sziget-külvárosba vezető keleti és a nyugati, vagy tatai kapu. Az erősségtől délre és délnyugatra az Újpécsre vezető út mentén terült el az ulicsi mező.
Centorio id. m. 106, illetve Brüsseli Okmánytár II, 278.
Czímer megállapítása szerint* a várost észak és nyugat felől egymás mellé vert és vaskapcsokkal összerótt cölöpök közé rakott földtöltések és fabástyák fogták körül… Ellenben a város másik része – dél és kelet felől – már kőfallal és tornyos körbástyákkal (rondella) volt körülvéve, amik még régi modorban, négyszögű kövekből voltak építve. „A nagy-palánk – Centorio szerint – már 1551-ben is nagyobb volt a Sziget-városnál és a várost mintegy félkörben fogta körül. A nagy-palánkot csak a Bégából táplált vizes árok fűzte a város védőműveihez… A vár a középkori erődítés szerint szintén kőfalakkal, bástyákkal és tornyokkal volt megerősítve… A várban még külön meg volt erősítve a belső vár: a Hunyady-kastély, melyet a Béga egyik bevezetett ága vett körül. A vár ezen kastélyerőddel együttvéve jóval kisebb volt, illetve fele sem volt a mostani várnak, melyet III. Károly 1719–1729-ig Vauban rendszere szerint újjá építtetett… Temesvárt a legrégibb időktől kezdve északról, keletről és délről a Béga és Temes számos szigetet képező ágai és mocsaras kiöntése vették körül. Ezen nádasokon és ingoványokon magas vízállásnál sem gyalog, sem lóháton nem lehetett átgázolni, s ennélfogva azok a régi Temesvárt mintegy bevehetetlen erősséggé tették – amíg ki nem száradtak… Ha azonban forró nyárban vagy tartós szárazságban az erősséget környező ingoványok vize leapadt, akkor az erődöket a mocsarakban épített rőzse-utakon is meg lehetett közelíteni.“
Id. m. 56. Kár, hogy Temesvárnak 1551/52. évi állapotát feltüntető rajz nem maradt ránk. A legrégibb rajz az Ortelius, Redivivus című munkájában megjelent távlati kép, mely az 1596. évi állapotot tünteti fel, de úgy látszik, nem elég pontosan; a következő rajz pedig az 1716. évi ostrom idejéből való. Ez utóbbin az égtájak nincsenek megjelölve, de miután a belgrádi út felfelé, vagyis a rajz felső széle felé vezet, világos, hogy arra nem észak, hanem dél fekszik, ami pedig a papiros alsó szélén van, az északnak felel meg. Ez úgylátszik kikerülte Czímer figyelmét s így ő leírás közben az égtájakat rendesen eltéveszti.
Losonczy István nyomban azután, hogy a vár parancsnokává kinevezték, azonnal hozzáfogott az erődművek kijavításához és megerősítéséhez. Tudván azt, hogy a város leginkább csak észak és nyugat felől, a Sziget-külváros pedig keletről volt sikerrel megtámadható, mindenekelőtt a város déli oldalán levő kőfalakat, amelyek nagyobb ostromlövegek romboló hatásának sokáig ellen sem állhattak, erősítette meg. Intézkedéséből kifolyólag a spanyol gyalogság a falvak belső oldalán erős földfelhányást (trincea) készített, mely az északnyugati bástyára támaszkodott. Ebben a földgátban gyalog lövészek számára födött lőállásokat, a védőmű belsejében pedig bombamentes kazamatát építtetett. A falon kívül a középen álló kapu és az egyik kőbástya közé, megfelelő mélységű cölöpművet készítettek, hogy a fal minden oldalról megvédhető legyen. E földből készített védőművekből a puskás gyalogság hatásos tűz alá foghatta a város falai és a nagy palánk közötti terepet.* Azonkívül a keleti várkapu elé lövegekkel is felszerelhető s födött lőállásokkal ellátott redoute-ot, a vízitoronyhoz vezető út biztosítására pedig a szigeten a kapu előtt szintén nagyobb csapat által megszállható földművet hányatott Losonczy. „Mivel pedig a nagy-palánk elég erős védőművekkel ellátva nem volt, épületei pedig a város bástyáiról és az újonnan hányt földművekből a kilövést akadályozták, másrészt a kellő födözéket nyujtó házakban az ellenség könnyen megfészkelhette magát, azért Losonczy a lakosokat a palánkból átköltöztette a városba, az élelem- és hadiszereket szintén a városba vitette és a palánkot azután leégettette.“*
Centorio id. m. 106.
Centorio id. m. 106. – Czímer id. m. 59.
A rácok által felbiztatott béglerbég már október 14-én elindult seregével Lippa alól s egynapi menet után Aradtól délre ütött tábort. Innen október 15-én egy 6000 török és rác lovasból és gyalogosból álló különítményt azzal az utasítással küldött Temesvár közelébe, hogy október 16-án kora hajnalban a várost megrohanja. Ez a különítmény még aznap tényleg el is jutott a város közelébe, ahol az éjjelt a közeli erdőkben töltötte. Ámde Losonczy még idejekorán értesült a készülő vállalatról, mire Perez Alfonzót 400 lovassal, Rodriquez de Villandrando századost pedig 300 spanyol gyalogossal a leégetett külváros házfalai közé helyezte el s amikor október 16-án hajnalban az ellenség éktelen csatakiáltással a városra rárontott, az elrejtett csapatok azt hatásos puskatűzzel fogadták, Losonczy pedig heves lovasrohamot intézett ellene. Ezt az ellenvállalatot a várlövegek hatásos tüze erősen támogatta és alig egy órai küzdelem után a török támadás vissza volt verve. A harc alatt Losonczy emberei 11 törököt lelőttek, ugyanannyit pedig foglyul ejtettek, míg a várbeliek részén csupán Losonczy egy huszárja esett el.*
Brüsseli Okmánytár II, 275.
A vállalatban részt vett bégek erősen ellenezték a támadás megújítását, de a magyarok bosszújától remegő rácok annál jobban ostromolták a béglerbéget, hogy folytassa a küzdelmet és ő ez utóbbiak szavára hallgatott. Október 17-én Temesvár alá érkezvén, még azon éjjel a vár északi kapujával szemben sáncokat ásatott és az elkészített lövegállásokban ugyancsak a mondott éjjel felállíttatta a faltörő ágyúkat. Egyben Losonczyt mindenféle csábító igéretekkel a vár feladására szólította fel, de az október 18-án többek között azt felelte, hogy ő a várat nem adhatja át, mert ő még nem feledkezett meg a katonai becsületről, mint ahogyan azok megfeledkeztek, akik Becskereket, Csanádot, Aradot és Lippát átadták. Kijelentette továbbá a hős parancsnok, hogy „habár őt senki sem kényszerítette az idejövetelre, mégis hazája és az egész kereszténység dicsőségéért vére ontásával harcolni fog és ameddig él hűségesen fogja szolgálni a hazát és a kereszténységet, amit a Mindenható segítségével és kegyelmével lesz alkalma bebizonyítani. – Jövőre nézve pedig a béglerbég tartózkodjék ily levelek írásától, mert azoknak semmi hatásuk sincs ő reá. Temesvárt nem levelekkel, hanem ágyúkkal foglalják el és itt ember ember ellen fog viaskodni. “*
Brüsseli Okmánytár II, 278–281.
Erre a béglerbég két nagy ostromágyúból lövetni kezdte a várat, amelyet minden oldalról körülzárt. Közben a janicsárok erős födözet alatt a nagy-palánkban a város védőműveivel szemben egy második ostromüteg számára is löveggátony építéséhez és ágyúkasok felállításához fogtak, mire Losonczy 50 lovassal és némi gyalogsággal kitört a városból és a janicsárokra vetette magát. Erre ezek a födözetükre kirendelt különítménnyel együtt visszafutottak a táborba és az egész sereget fellármázták. Szokolli Mehemed a merész ellenség visszaverésére 10.000 lovasból álló hadat rendelt ki, mely elől Losonczy a támadást végrehajtott különítmányével a városba húzódott vissza.
Miután az ostrom első napjaiban kitűnt, hogy a csak gyengén megerősített Sziget-külváros sokáig nem fog tudni ellenállni, Losonczy ennek fölégetését is elhatározta. Az e célból kirendelt Aldana megfelelt feladatának, de a törökök még ugyanazon éjjel eloltották a tüzet s a nevezett külvárost megszállván, magukat benne elsáncolták és a keleti várkapuval szemben a harmadik ostromüteg felállításához fogtak.*
Brüsseli Okmánytár II, 278.
Ezt a munkát azonban Losonczy alaposan megzavartatta. Rendeletére egyik bátor alparancsnoka, Dombay Mihály, hajdúkból és spanyol katonákkal összeállított csapattal a várkapuval szemben fölhányt erődítésekbe berontva, elszánt emberei az ott talált törököket levágták, néhány löveget beszögeztek, a lövegtalpakat fejszéikkel összetörték és a lövegfödözetnek a sáncokból való kiűzése után veszteség nélkül tértek vissza a városba. Másnap, október 19-én Dombay újból kitört a városból s ezúttal gyalogosai marhákat hajtottak el a török táborból, a huszárok pedig ellenséges lovassággal összeütközvén, több törököt levágtak.
Október 20-án Losonczy a Sziget-külvárosban épen maradt házak felgyujtására Vajda Györgyöt és Buda Ferencet rendelte ki egy önkéntes csapattal. A két parancsnok ruhástól, kézíjjastól és fegyverestől úszott át a vár és a külváros között folyó vízen, amit a tutajokon átszállítandó legénység meglátván, nagyobbrészük követte bátor parancsnokainak példáját. A bátor vitézek egyébként is derekasan megfeleltek kitűzött feladatuknak, mert a magukkal szemben talált törököket sáncaikból kiűzték s a le nem égett házakat felgyujtották, sőt még az ütegállásokban levő lövegeket is szét akarták rombolni, de ezt a parancsnokok már nem engedték meg, mert időközben a törökök már mindenünnen gyülekeztek s könnyen elvághatták volna a bátor csapat visszavonulási vonalát.
Október 21-én Losonczy a nagy-palánkban befészkelt ellenség ellen hajtatott végre sikeres kirohanást, a következő két napot és éjjelt pedig a megrongált kőfalak és erődítmények helyreállítására fordította.
Október 24-én Losonczy újabb kitörést rendelt el, amiből hosszabb ideig tartó harc keletkezett. Az ez alkalommal elfogott egyik rác azt a fontos közlést tette, hogy a béglerbég még csak nyolc napig szándékozik a vár alatt maradni s ez alatt vagy elfoglalja azt, vagy elvonul alóla. Ennek oka az volt, hogy a törökök élelmiszere fogyófélben volt és másrészt, hogy a saját költségükön harcoló hűbéres csapatok már nagyon is zúgolódni kezdtek hosszas visszatartásuk miatt, holott nekik, kiváltságaik értelmében október közepén túl nem kellett fegyver alatt maradniok. Sőt a béglerbég még az említett nyolc nap leteltét sem várta be, mert október 24-én Rusztem pasa nagyvezír hirnöke azt az utasítást hozta neki, hogy hagyjon fel Temesvár további ostromával, minek folytán Szokolli Mehemed október 27.-én el is vonult Becse irányában a vár alól.*
Centorio id. m. 111. – Tört. Tár. 1891. évf. 435. – Dselálzáde Musztafa (Thúry id. m. II, 262.)

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi