Megjegyzések. Elmélkedések.
Megjegyzések. Elmélkedések.
A palásti csúfos vereség nagy csapás volt nemcsak a magyarok szempontjából, hanem még inkább Ferdinánd részére. Ő, aki most úgyszólván utolsó garasait feláldozta, hogy a további török foglalásoknak határt szabjon s főleg, hogy a nagy kincset és jövedelmet jelentő bányavárosokat megmentse, most egyszerre erre vonatkozó összes terveit és erőlködéseit halomra döntve látta. Még nagy szerencse volt, hogy Ali pasa nem használta ki a kedvező alkalmat s nem ment egyenesen a hadjárat végcélja, a bányavárosok felé, hanem visszatért Budára, hogy magát betű szerint a szultántól kapott irányelvekhez tartva, csak az Achmed pasa alatt álló 1. hadsereggel való egyesülés után azzal együtt Szolnokon és Egeren át folytassa a bányavárosok kézrekerítését célzó hadműveleteket. Ezzel a magyaroknak és Ferdinándnak valóban nagy szolgálatot tett.
A palásti kudarc elsősorban kétségkívül Teufel rovására írandó, mert ha ő alvezéreinek okos tanácsára hallgat, ezáltal serege oly lényeges kiegészítést és erőtöbbletet nyert volna, hogy azzal bátran szállhatott volna szembe a jóval kisebb erejű ellenséggel. Igaz, hogy a számbeli túlerő sem tekinthető a siker biztos zálogául, mert ennél sokkal fontosabb a helyes vezetés és a csapatok fizikai és erkölcsi deréksége, e tekintetben pedig ebben az esetben semmi esetre sem volt valami biztató az állapot. Teufel barátunk semmi esetre se adta jelét valami túlnagy vezéri tehetségének, mert különben nem hagyta volna magát Palástnál még félig-meddig se meglepni, a német gyalogosok pedig ezúttal ugyancsak rosszul tették le a vizsgát a bátorság és szívós kitartás felette fontos tananyagából. Az az egy kétséget nem szenvedhet, hogy Ferdinánd most sem volt szerencsés a kijelölendő fővezér megválasztásában. Ezért joggal kiált fel Batthyány Ferenc szeptember 2.-ikán Mária királynéhoz intézett levelében: „Vajha ez a tehetetlen fővezér e csata előtt a menybe vitetett, avagy a pokolba szállott volna alá, jobban megtanulni a vezéri tisztséget, hogy annyi szegény ember oly gonoszul ne veszett volna el alatta.“ És bizony Ördög uramat mi is, Batthyányival egyetértve, még sok száz év múlva is a pokolba kívánjuk, ahova már nevénél, de még inkább tehetetlenségénél fogva a szó legszorosabb értelmében való volt.
Ali pasa elhatározását, hogy a nem túlmessze táborozó ellenséget nem várta be drégelyi táborában, hanem eléje ment, hogy nyilt mezőn megütközzék vele, általában helyeselnünk kell. Ő nála a földerítő tevékenység úgy látszik, elég jól funkcionált, ami már magában véve is elismerésre méltó. Hogy miért nem használta ki jobban az ellenség meglepetéséből kínálkozó nagy előnyt, miért fejezte be az első napi harcot eldöntetlenül és miért engedett ellenfelének másnap időt, hogy seregét nyugodtan csatarendbe fejlődtesse, azt adatok hiányában megállapítani nem tudjuk, de úgy látszik, hogy a kétségkívül ügyes török hadvezetőnek Teufelt és hadseregét csak hadászatilag sikerült meglepnie, harcászatilag azonban már nem.
Én a magam részéről azt sem vagyok hajlandó elhinni, hogy a csatavesztést legfőképpen a felrobbant lőszerkocsinak lehetne tulajdonítani; inkább úgy néz ki a dolog, hogy ezt a szedett-vedett német zsoldos társaság alkalmas ürügynek használta fel, hogy komoly harcba ne bocsátkozzék. Az olaszoknak az erdő mentén való újabb állásfoglalása kedvező alkalmat teremtett, hogy a németek ismét megembereljék magukat, de a tisztek ez irányú törekvése és erőlködése hiábavalónak bizonyult.
