c) Heister dunántúli hadjárata.
Amikor a császáriak az 1709. év elején a Felvidéken offenzívájukat megkezdték, Rákóczi meghagyta a Dunántúlon parancsnokló Eszterházy Antalnak, hogy Ausztriába betörve, nyargaltassa fel Bécs táját, remélve, hogy ezáltal a Felvidéken operáló császáriakat visszavonulásra bírja. Ennek folytán Eszterházy „mindjárt az új esztendő beálltával összevoná hadait, s míg maga a Fertő melletti Nyulason a németek ballai sánczát ostromolta meg és vette be a gyalogsággal, Béri Balogh Ádámot január 3.-án 3000 lovassal Ausztriába küldé. E vitéz dandárnok egész Bécsig felhatola, még pedig oly hirtelen, hogy a császár testőrségének is (Hatschierer-Garde) egy részét, künn szorítván, szerencsésen elfogta. Egyéb foglyokat is ejte, s azon egész környék népe roppant zavarban, nagy futamodásnak erede előtte. Igen szép nyereséggel tére vissza. Eszterházy pedig a ballai sáncz bevétele alkalmával többet 100 német gyalognál levágatott, a többi éj idején a belső sánczot üresen hagyta s elszökék. De a szintén menekülni akaró 80 Savoyai Eugen herceg ezredbéli dragonyost észrevevék a kuruczok, utánok eredének, 18-at elfogtak, s a többit úgy levagdosták, hogy 10–12-nél több el nem szaladhata.
Ezek után június végéig változó szerencsével tovább folyt a küzdelem anélkül, hogy az erők elégtelensége miatt nagyobb összeütközésekre került volna a dolog. Május 27.-én Rákóczi Sárospatakon Bercsényi és Károlyi részvételével haditanácsot tartott, amelyen továbbra is várakozó magatartást határoztak el, mivel a császáriak, akik Árva várának április 10.-én történt elfoglalásán kívül újabb sikerre alig hivatkozhattak s egyébként maguk is tartózkodtak minden támadástól. Igaz ugyan, hogy Eszterházynak a Borbély Gáspár és Ghylányi Gergely lovas, és a Gál Márton, Kerekes és mások által vezetett gyalog szabad-csapatokon kívül 9 lovas és 4 gyalog, azonban elég gyenge létszámú ezrede volt, az azonkivül rendelkezésre álló fölkelt nemességet és népet pedig Benkő Ferenc, László, Luka Denedek, Bakacs Lukács ezredesek, Bessenyey zalai alispán és többen mások vezényelték. A várak közül csak Simontornyában, Veszprém és Sümegben volt őrség; Simontornyán Hellepronth (Hildebrand), Veszprémben Eckstein, Sümegben pedig Greiner volt a parancsnok. Pápa, Kőszeg, Szombathely, Kapuvár, Körmend, Csobánc és Csesznek várát részben még Bottyán, részben Eszterházy Antal leromboltatta.
Június elején Béri Balogh Ádám 2000-ed magával Wimpassingnál ismét beütött Ausztriába s a határ mentén őrt álló császáriakat visszavervén, nagy zsákmánnyal és sok marhával érkezett vissza Magyarországba.
A császáriak részén a Dunántúlon szintén kevés csapat állott, még pedig gróf Nádasdy Ferenc altábornagy és gróf Croix József tábornok parancsnoksága alatt Sopron körül az alsó-ausztriai határok védelmére; s stájer határt Breuner tábornok védte, míg lent a Dráva mentén Nehem táborszernagy parancsnokolt. A dunamenti és dunántúli várak megfelelő őrséggel voltak ellátva. Budán báró Pfeffershofen János Ferdinánd táborszernagy, Pesten gróf Lavernay István alezredes, Esztergomban Kuckländer Ferenc Ferdinánd tábornok, Komáromban Leithmann Mátyás ezredes, Pozsonyban Güllich alezredes, Székesfehérvárott Gückhl György ezredes volt a parancsnok.
A Heister által tervezett és a bécsi haditanács által jóváhagyott dunántúli hadműveletek, főleg Heister huzavonája miatt csak igen lassan indultak meg. A több oldalról vett ama hír ugyanis, hogy Eszterházy Antal nagyobbmennyiségű csapatok összevonásán fáradozik, hogy azokkal Alsó-Ausztriába és Stájerországba becsapjon, óvatosságra intették a tábornagyot, miért is meghagyta Nehem táborszernagynak, hogy hadával a Breuner tábornokéval egyesülendő, mielőbb a körmendi táborba vonuljon.
Június 16.-án Veterani tábornok is megjelent a Lubomirszky herceg által kiállított lengyel hadakkal a Győrtől nem messze fekvő táborban s így Heister most már június 18.-án megkezdte előnyomulását az egyesült sereggel Árpás felé, honnan a következő napon könnyűszerrel visszanyomta Eszterházy előcsapatait az ottani hídtól. Egyidejűleg Somogyi Ádámnak a Tóközben, vagyis a Rába, Rábca és a mosoni Dunaág összefolyása közt elterülő mocsaras területen levő csoportja is, mely egyúttal Győr körülzárásával is meg volt bízva, visszahúzódott, a Rába jobbpartjára. Eszterházy június 24.-én a Csákány melletti Rába-Doroszlóról erélyes parancsot küldött Somogyinak, hogy minden áron menjen vissza a Tóközbe és a Heister által ott visszahagyott és magát elsáncolt németet onnan vágja ki. Maga Eszterházy, aki eredetileg Szent-Gotthárd tájékán akart Nehem táborszernaggyal megütközni, nehogy Heister előnyomulására való tekintettel két tűz közé kerüljön, megváltoztatta előbbeni tervét s a Rábán átkelve, 4 lovas- és 1 gyalogezreddel Horvátországba készült benyomulni, hogy ezáltal Nehem táborszernagyot a hazájába való visszatérésre bírva, legalább ettől az ellenségtől megszabaduljon. Egyidejűleg meghagyta Balogh Ádámnak, hogy a nála maradt 3 könnyű lovas ezreddel magát Nehem és Breuner közé ékelve, ezek egyesülését meghiúsítsa.
Közben Heister június 20.-án Beledig, 23.-án pedig Sárvárig nyomult előre, ahova aznap a Sopronból 500 szekérnyi eleséget hozó Croix tábornok is beérkezett hadával.
Még Belenden megtudta Heister, hogy Eszterházy Antal egész erejével a Rába balpartján van, a menetnek Körmend felé való folytatása alkalmával ellenben elfogott kurucoktól teljesen megbízható képet nyert Eszterházy újabb elhatározásáról és rendelkezéseiről. Ennek folytán Heister egy 300 főnyi lovas csapatot nyomban előreküldött Szent-Gotthárdra az ott lévő Breuner tábornok erősbítésére, Croix tábornokot pedig 1000 lovassal a Balogh-csoport fölkeresésére Német-Újvárra rendelte előre. Ebből kifolyólag június 26.-án Mindszentnél heves összeütközésre került a dolog, melynek lefolyásáról egymástól elég eltérő tudósításaink vannak, amint az a lábjegyzetben közölt eredeti jelentésekből, illetve az osztrák hivatalos forrás előadásából kitűnik.
A mindszenti ütközet befejezése után Heister minden nehézség nélkül egyesülhetett Nehem táborszernagy 5000 rácával, úgy, hogy most serege több mint 10.000 embert számlált. Továbbindulása előtt a tábornagy hátának fedezése céljából szükségesnek látta a Rába-vonalnak rendszeres őrállás-vonal által való elzárását, micélból még a Csallóközben álló Nádasdynak is parancsot küldött, hogy hadaival az őrállásvonal feállításával megbízott Nehem táborszernagyhoz csatlakozzék.
Heister a fentemlített őrállás által hátát biztosítottnak látta, hogy pedig további előnyomulása és hadműveletei közben baloldalában se érje meglepetés és veszély, meghagyta Pálffynak, hogy Garam-menti állásait okvetlenül tartsa, Érsekújvárt pedig erősen zárja körül.
Körmendről Heister pátenseket bocsátott ki, amelyekkel a lakosságot behódolásra szóllította fel s azután elvonult seregével Sárvárra.
Eszterházy Antal hadának zömével ezalatt Sümegnél tartózkodott és Heisternek a Nehem-csoporttal történt egyesülése után sem mondott le egyelőre a Horvátországba való betörés tervéről, vagyis jobban mondva, újból előszedte azt, mire nézve július 1.-én azt írja Bercsényinek, hogy ő maga 4 könnyű lovas és 1 gyalog ezreddel indul oda, a többi hadat pedig itt hagyja, hogy az ellenségre vigyázzon. Horvátország szélén – úgymond – „a gyalogságot a passusokra rendelvén, a lovassággal excursiót tétetek; szintén most jó módon esik az irruptióra: mivel Generál Nehem is Regedénél lévén az hadakkal, conjugálta magát Heisterrel Sárvárnál, az horvátság is fölötte disgustatus, mivel mintegy erővel adigáltatott a fölkelésre, s úgy mondják, algyúkot is reájok forgatta Generál Nehem, nem akarván parancsolatinak engedelmeskedni.” Mindazáltal Eszterházy talán még aznap mást gondolt és csapatjait Heister elé a Kis-Cell mellett fekvő Nemes-Dömölkhoz vezette és sűrűnbocsátá a Rábán által portyázó különítményeit, Balogh Ádámot pedig „éppen néhány ezreddel küldé újra által, és e vakmerő ember az ellenség hadvonalain keresztül Sopronyig s meg vissza nyargalódzék. Egyúttal nemes-dömölki táborából Heister pátensének ellensúlyozására és a nép bátorítására nyilt levelet bocsátott Vas- és Sopronvármegyék lakosságához, azt biztató szép szóval, de fenyegetéssel is, további kitartásra buzdítván.
A Rába mentén lefolyt, fentebb említett események után Heister egyelőre az említett folyó mentén megállapodott, s július közepén a haditanács által megkérdeztetvén, hogy miért marad oly soká egy helyben és hogy mi a további szándéka, azt felelte a tábornagy, hogy Nehem biztosítása és a szükségletek beszerzése céljából kellett mindezideig a Rába mentén maradnia, de most nemsokára megindul, még pedig egy oszloppal Pápa, némi lovassággal pedig Sümeg és Zala-Egerszeg felé. Ehhez képest az erők nagyobb részét Croix tábornok parancsnoksága alatt Pápára, ő maga pedig a lovasság egy részével július 18.-án Vasvár felé indult el s egyben intézkedett, hogy Győrből megfelelő tűzérség és élelmiszer szintén Pápára irányíttassék, ahol az egyesülés július 26.-án az ottani csapatokkal tényleg megtörtént. Már a következő napon Croix tábornok parancsot kapott Heistertől, hogy 800 nehéz, ugyanannyi könnyü lovassal, továbbá Petrasch alezredes 500 hajdújával Sümeg alá vonuljon és azt az ő nevében felkérje.
Eszterházy Antal a császáriak készülődéseiről hírt véve, kitért előlük és július 12.-én Sümegre, 17.-én pedig Pölöskére érve, sürgősen segélyhadak küldését kérte Bercsényitől, „különben ő Isten és ember előtt menti magát, hogy nem áll jól a bekövetkezhetőkről.” Bercsényi válaszában azzal mentegetődzött, hogy már előbb nem küldött erősbítést, mivel június végén és július folyamán Kecskeméten, Nagykőrösön és környékén oly nagy mértékben pusztított a pestis, hogy a Tisza–Duna közét teljesen el kellett zárni. Eszterházynak kérelme annyiban indokolt volt, mivel neki a várőrségeken kívül július közepén alig volt több 7-8000 nem valami nagyon megbízható emberénél, míg Heister seregének reguláris része a 10.000 főt is meghaladta.
Azonban nemcsak Bercsényitől, hanem magától Rákóczitól is kérve-kért segítséget Eszterházy Antal még június hava folyamán, még pedig lehetőleg Eszterházy Dánielt, vagy Babócsayt 6 ezreddel. De Rákóczi tudván azt, hogy a dunántúli nép mennyire ragaszkodik Bottyánhoz, a Dunántúlon már annyi vitézi hőstett véghezvivőjéhez, elhatározta, hogy ez utóbbit küldi át a Dunán. De a készülődések meglehetősen sokáig tartottak, úgyhogy Bottyán csak augusztus elején indulhatott el a saját, Deák Ferenc, Sőtér Tamás, Cseplész János és Kókay jász lovas ezredével és 2 tarackkal, mely csapatok létszáma mintegy 5000 emberre rúgott és azokkal augusztus 10.-ike körül Duna-Vecséhez érkezett.
Ezzel kapcsolatban július végén Bercsényi is közelebb vonult Ungvárról a front mögé, hogy személyesen átvegye Szepesben, Liptóban, Gömörben a fővezényletet. Alatta Lőcsén Andrássy István, Liptóban Csáky Mihály, Barsban, Hontban, Nógrádban és Zólyomban a béna Eszterházy Dániel parancsnokolt, aki az elvonuló Bottyántól vette át a parancsnokságot. Miután Rákóczi július végén a maga mellett maradt utolsó csapatát, a 100–120 főből álló „testőrző nemes compániát” is hadakozni Bercsényi táborába küldé, maga a fejedelem szűkebb környezetével Munkács várába vonult.
Miután Eszterházy Antal egyelőre hiába várta a kért segítséget, „folyton ellenkezve hátrála Heister elől a Balaton felé. Heister a balatonmenti Győrökig hatolt s onnét július 20-ikáról újra fenyegető nyilt-leveleket bocsáta szét; a merre jára: Zalát széltében égeti vala. Győröktől gyorsan visszafordula még aznap, Eszterházy Antal is utána. Heister Sümeg tájékán Rendeknél ütötte fel táborát, Eszterházy pedig a magáét Nyirád mellett s július 26-ikára Szent-Grótra rendelte összes hadait.
A kicsiny, de jól megerősített sümegi várat Greiner Antal védte 300 hajdúval és 9 ágyúval, aki a megadás iránti első felszólítást visszautasította. „A vár megvívása – írja Thaly id. m. 438. oldalán – a hegy meredekségénél fogva sok vérbe került volna: azért Heister régi mesterségéhez folyamodék, titokban megvesztegette Grajnert , aki aztán néhány napi bombáztatás után, július 30-ikán feladá a várat, szerződésre. Ő maga labancczá lőn, hajdúit is jobbára labanczságra kényszeríté, a többiek szabad elvonulást nyertek. A városban levő 800 ló – társzekér- és málhavontatók – Heister zsákmányává leve.
Sümeg bevételével a tábornagy egész Zala megye urává lőn s aztán Veszprémet is felkérette, de itt szintén tagadó választ kapott.
Eszterházy Antal a császáriak elől továbbvonult a Balaton felé, de Balogh Ádám által egyidejűleg beütést tétetett a Rábaközbe. Ez mindenekelőtt a szombathelyi császári őrségre csapott rá s az a felgyujtott városból a várba szorította vissza s aztán a Kőszeget kezdte szorongatni.
Egy másik csapat Rácz Miksa hadnagy vezetése alatt a császáriak őrvonalán keresztülvergődvén, a Lajta melléki falukon bosszulta meg Heister zalamegyei égetéseit.
Ismét más kuruc csapat Nehem hadát ütötte meg s társzekereinek és élelmiszerszállítmányainak egy részét kézrekeríti, de másrészt a Győrből kitörő császáriak a közelben levő Szekeres századait rohanják meg s azok közül sokat levágnak.
Talán a kurucok eme újabb vakmerő mozgolódásának volt tulajdonítható, hogy Heister Sümeg megvétele után hadaival Pápára tért vissza, ahol csapatjait kenyérrel is szándékozott bőven ellátni. Pápáról Heister, hogy a gyors előnyomulásban ne akadályoztassék, még mintegy 1000 főt számláló gyalogságát a tűzérséggel és az egész vonattal Győrbe küldte vissza, s aztán megmaradt hadát két részre osztotta. Veterani tábornokot 400 nehéz német és 700 könnyű lovassal, továbbá 200 német vezényelttel és a határőrökkel Szent-Gróton át azzal a paranccsal indította útnak, hogy az ottani kurucokat dél felé hajszolva, a Balatontól délre Fonyódig űzze őket, míg ő maga 1200 német lovassal, 400 huszárral és ugyanannyi hajdúval Veszprémen át a Balatont észak-kelet felől megkerülve, Siófokra szándékozott előnyomulni, hogy aztán újból egyesüljön a Veterani-haddal. Ezeket a mozdulatokat a két csoport augusztus 6.-án kezdte meg s mintegy 10 napra terjedő eme tervét a tábornagy Savoyai Jenő hercegnek s egyúttal a császáriaknak is bejelentette.
Augusztus 9.-én Heister Veszprém alá érve, újból felkérte a várat. „A hív Eckstein, – írja Thaly, Bottyán János című műve 439. oldalán – aki saját hajdú ezredével, s összesen vagy másfélezer főnyi haddal vala benne: golyókkal felelt. Heister – kivel nagyobb ágyúk nem valának – ostromot tétete, de ismételve visszaveretett. Már írt Győrré nagyobb ágyúkért: midőn több oldalról értesüle, hogy Bottyán a Duna mellé érkezett s készül Eszterházy megsegítésére. Azért Veszprém körül két napi hasztalan vívás után ostromzárlatot hagyva, rögtön siete a Dunához, hogy Bottyán átkelését megakadályozza, mivel méltán tarthat vala attól, hogyha a népnek eme rendkívül szeretett embere, az igen híres és vitéz tábornok átjő: vége az eddig kivívott sikernek. – Eszterházy Palotánál eleibe álla Heisternek: de szerencsétlenül; serege nagyobb részben szétszóratott, több zászlaját, rézdobjait, néhány száz előfogatos paraszt-szekerét – melyek tábora élelmét szállíták – elvesztette. E vereség Dunántúl nagy bódulást okozott. A Somogyságba menekülő Eszterházy, Balogh Ádámot személye szerént átküldé a Dunán, beszéljen mihamarább Bottyánnal, adjon tudtára mindeneket, s térjen vissza a válasszal gyorsan… Bottyán, mint mondók, augusztus 10-ike táján érkezék Duna-Vecséhez, s ezen hely és Solt között veretett tábort, Földvárral szemben. A várat – melyet Eszterházy Antal úgy látszik régebb idő óta pusztán hagyott, kevés fontosságot tulajdonítván neki, holott mint a következmény szomorúan megmutatta, a közlekedés biztosítása tekintetéből megtartása igenis fontos lett volna – Pfeffershofen budai parancsnok Bottyán közeledésének hírére jókor ellátta őrséggel, ágyúkkal. Ugyancsak Pfeffershofen, Bottyán átköltözhetésének lehetetlenítésére a Dunán minden található hajót előre lefoglaltatott, részint elégettetett, továbbá alá küldé Budáról hajóhadát: az aldunai ráczokat, kik taraczkos, fölszerelt sajkáikon szüntelenül Bottyán előtt forogtak a Dunán. Utóbbinak az átkelésre nem vala több két kis hajójánál, melyeket magával hoza; ezeken különben is csak apránként, sőt most, az ellenséges hajóhad miatt sehogysem lehetett volna átszállítani a hadat: azért a tábornok a vecsei prófontháznál hirtelenében egy nagyobb seregszállító kompon kezdett dolgoztatni. Jövetelét már jóval elébb tudtul adá a túl a dunaiaknak, hogy addig is bátorságot, kitartást öntsön beléjek; most pedig, mihelyt megérkezett, augusztus 13.-án titkon valami megbízott emberét expediálta talán Simontornyára, fegyverre szólító, s biztató nyilt-levelekkel a dunántúliakhoz, hogy imé segélyökre jöve hadaival, azért mihely átkelhet: a szétszórt seregek és minden fegyverfoghatók gyüljenek melléje, hogy az ellenséget közös erővel kiverhessék, s a régi, szép szabadságot helyreállíthassák… Eszterházy, mint említők, Palotánál azért állott Heister elébe, hogy ez Bottyán átköltözését meg ne akadályozhassa, de tudjuk, hogy a harcz szerencsétlenül végződék, s (Eszterházy) Antal úr Somogyba czafolt. Heister augusztus 13-ikára Mező-Komáromig hatola, s ott maga egy rész hadakkal tábort vervén, Schilling tábornokot a Baruth-féle gyalog ezreddel (2400 fő), válogatott könnyű lovassággal, s Monticelli ezredest 800 vasassal, összesen 4–5000-nyi haddal rögtön Földvárhoz küldé előre, hogy Bottyán jövetelét meggátolja, addig is, míg ő maga a többi fegyveres eleibe szállhat. – A szegény Fodor László – aki ezredével Palotától rendes sortüzelés közt vonulván vissza, szintén Simontornyába zárkózott – elszáná magát Schillingék feltartóztatására; azért a várból hajdúságra néhány századával s némi fölkelt nemességgel kirohant, s csatarendben, tűzzel fogadá őket. Azonban a császáriak, különösen Monticelli vasasai zavarba hozák a nemességet, aztán megdönték a hajdúk sorait is, akik vissza kezdének vonulni a vár ágyúi alá. Maga a vitéz brigadéros, ki övéitől elvágatott, a legvégsőkig védé magát, mígnem fején két vágás esvén, eszméletét vesztve bukott alá. Több nemessel együtt elfogatott, s Heister táborába hurczoltaték. A harcz egyébként nem került nagy áldozatva, mivel a visszavonulók oltalmára a vár ágyúi közel valának: a császáriak kútforrásai szerént vagy 100 kurucz esett el. Saját veszteségökről szokás szerént hallgatnak. De e 100 harczos elesténél sokkal nagyobb csapás volt a bátor és tevékeny Fodor rabságba esése, és azon körülmény, hogy most már Schilling és Monticelli háborítlanul Földvár alá, Simontornya és Bottyán tábora közé szállhatának. – Másnap, augusztus 14.-én, Eszterházytól a Somogyságból lovas hadak jöttek Földvárhoz. Bottyánnal egyesülendők: de már akkor elfoglalta volt a Duna jobb partját Schilling népe; s az érkezett kurucz lovassággal összeütközvén, elpuskázták őket, meggátolák az egyesülést. Tábornokunk helyzete a dolgok oly állásában elképzelhető; átellenben a kiontott vértől gőzölgő, romoktól füstölgő, megrémült országrész: melyet megsegíteni vágyna, mert nélküle menthetetlenül oda vész; vele azonban csekély sereg, csak 5000 ember, s csak 2 tábori taraczk, és közben a Duna, melyen ellenséges ágyúsnaszádok czirkálnak; a tulsó parton majdnem akkora, s tán már holnap két akkora német tábor, mint a övé; ezenkívül jóravaló hajója sincs, melyen átkelhetne, s hogyha volna is: a földvári erőd, Schilling, s a hajóhad ágyúi ellen csupán 2 taraczkjával védhetné gyarló kompjait. Ha átkelhet is: hadát csak apránként költöztetheti, s így az egyes szállítmányokat – ha ugyan szerencséből még a Dunán össze nem lövik, el nem merítik hajóit – míg a többi utána érkezhetnék, Schilling túlnyomó erővel könnyen egybevágathatja. S így nemcsakhogy a túlvalókon nem segít, hanem csekély hadát is hiába elveszti. Cselről, avvagy másutt átkelésről továbbá, szó sem lehetett, mert a rácz naszádok föl és alá szorgalmasan őrködtek, czirkáltak, és Schilling is követheté őt a túlparton seregével akárhová, s mindenütt csak úgy eleibe szállhat vala…”
E gondterhes helyzetben Bottyán augusztus 15.-én Rákóczinak a következő levelet írta: „Felséges Vezérlő-Fejedelmem! Érdemem felett nagy Kegyelmes Uram! Jóllehet sok ízben tettem repraesentátiót mind az Dunántúlvalókrúl, mind mellettem lévő kevés-számú hadakrúl Felségednek, és hogy nékem semmi általköltözéshez való eszközöm, több két hajóknál nincsen; most csináltatok valamelly kompot öszveszedett diribdarab deszkákbúl; de Felséges Uram, hacsak több hadak éjjel-nappal nem jőnek: azon Dunán-túlsó földet elvesztjük. Már is Földvárhoz szállott egy része előmben az ellenségnek, s hozzám jőni akaró némely lovas hadakat is praecludálta, tegnap derekassan puskázott is vélek. – Azt csak elhitetheti Felséged magával: Dunántúl sohol zászlós kurucz nincsen. Hollétérül az ellenségnek, úgy az mieink constitutiójárúl kivántam ezen órában érkezett simontornyai inspector Palkovics Ferenc uram levelét transmittálnom. Eszterházy Antal uram felől semmitsem hallani, hogy bujdosik? – Eléggé biztatom szegényeket bányavárosok körül való operátióink szerencsés menetivel, – de hacsak notabilis erővel nem segítjük: most csakhamar végek lészen. Szintén bár ezen kevés haddal általköltözködöm is, tartok attúl, hogy mind ott vesztem; másik az: mind által sem vihetném őket. – Ezen levelem-vivő kurírom szóval is tudhatja alázatossan informálni Felségedet. – Az Isten vére hullásáért alázatossan kérem Felségedet magam is: úgy siessen szegényeket Felséged segíteni, hogy desperátióban esvén, mind labanczczá ne légyenek! Hallom, hogy Balogh Ádám is általjött oda alább a Dunán; még eddig hozzám nem érkezett; hol késik? nem tudom. – Ezzel midőn hovahamarébb kivánva várok jót, maradok Duna-Vecsénél lévő táborban, 15. Aug. 1709. Felségednek alázatos igaz híve s méltatlan szolgája Bottyán János.” „P. S. Nem lévén több két taraczknál velem, feles sajkások szüntelenül itt előttem forognak a Dunán; szintén ha valamellyeket általszállítok is, ha költözködéshez fogok: mind hajót elnyeretem, s mind a népet levágatom; másik az: az Sárréten is mindgyárt praecludálja az passust (az ellenség). – Méltóságos Fő-Generális úrnak (Bercsényi) is teljes repraesentátióval megírtam a dolgokat, de ő Excellentiáját messze hallom lenni, – Isten tudja meddig sem jő válaszom.”
Balogh Ádám még ugyanaznap, augusztus 15.-én érkezett Bottyán táborába s ott mindent megjelentvén, tovább utazott Rákóczihoz, hogy nála személyesen is szorgalmazzon újabb segítséget a dunántúliak részére. Közben Heister Simontornya alá szállott, de ez is csak hosszab ellenállás után adta meg magát.
Ezalatt Veterani Szent-Grótról délfelé előnyomulva, augusztus 15-ike körül Kis-Komáromnál a palotai vereség után oda felé hátrált Eszterházy Antalra bukkant, akit nyomban megtámadott és Eszterházy dragonyosai közül vagy 300-at levágott, s azonkívül 2 rézdobját, 3 zászlaját és tábori málhájának egy részét is elnyerte. Ezután Veterani végignyargala Somogy vármegye északi részén, s aztán Simontornyán Heisterhez csatlakozott.
Most aztán a tábornagy újból Veszprém alá szállott és szeptember 4.-én ismét hozzáfogott annak komoly ostromához, amely eredménnyel is járt, mert már 6.-án a vár őrsége kegyelemre megadta magát.
Veszprém elfoglalásával Heister nemcsak a dunántúli, hanem az egész hadjáratot befejezettnek jelentette ki s ehhez képest lovassága egy részével Győrbe visszatérve, onnan kimerítő irásbeli és szóbeli jelentést küldött a császárnak, amelyben elhatározását és az ez évben elért csekély eredményt főleg azzal indokolta, hogy Pálffy és Löffelholtz tábornokok nem tettek eleget az ő utasításainak, miért is Pálffy ellen az udvari haditanácsnál feljelentést is tett. Persze valami komolyabb következménye sem Heister vádaskodásának, sem Pálffy feljelentésének ezúttal sem lett.
Mialatt Eszterházy Antalt a Dunántúl déli felében kudarc után kudarc érte, a Rába és Lajta mentén hébe-hóba még felcsillámlott a kurucok hadiszerencséje. Sopront a körülötte táborozó Borbély Gáspár csapata, mely innen néha Ausztriába is becsapdozott, állandóan szorosan körülzárva tartotta. Majd „augusztus 5.-én a falak alá rontván, egyik gulyákokat s azonkívül több mint 70 darab jármas-ökrüket elnyeré a városbeli németeknek. Több előkelő polgárt is elfogának, akik aztán nagy sarczon válták ki magokat. A császári lovasság kimene ugyan a kuruczok után, de vagy nem merte megtámadni őket, vagy nem birta utolérni gyors paripáikat. Bátran elvonulának a szép zsákmánnyal. Augusztus közepén pedig 2000 kurucz csapott át a Rábán, s a Soprony alatti erdőkben lest vete, miután a városban lakó nagyszámú. titokban kurucz érzelmű párthívek által mindenekről jó eleve értesíttetett. 18.-án reggel lesből egy kisebb kurucz csapat vála ki, s egyszerre a város alá nyargalván, elkapá az egyik gulyát, kifogdosá a járomból a szántó emberek tulkait és sebesen kezdé tova hajtani. A városban a gyalogságon, fegyveres polgárságon s az ezek által állított szabad lovasokon kívűl 400 labancz huszár, s nehány század Hannover-ezredbeli vasas-német volt őrségül. E huszárokból egy csapat, a vasasokból 40, továbbá egy csoport városi fegyveres német-gyalog azonnal utána sietett a kisszámú kurucz portának, hogy a zsákmányt visszavegye. A kuruczok Kopházáig engedék magokat űzetni – míg üldözőiket a lesre nem vivék. Ekkor amazok előrohanván, úgy összevágták őket, hogy a huszárokból és vasasnémetekből a sopronyi német krónika szerént, alig menekülhetett meg nehány, a gyalogokból pedig éppen csak kettő. A többi mind leöletett vagy elfogatott… A sopronyi krónika az elesett fegyveres polgárok számát – neveiket is közli – 18-ra teszi, azonban közülök csak 11-et lehetett megismerni, a többi oly igen össze volt vágva. A pozsonyi Labancz Napló szintén 18, Kolinovics 19 polgárt említ. A sopronyi krónika az elveszett katonák számáról hallgat, a pozsonyi Napló augusztus 21-ikéről kelt jegyzetében 72-nek mondja, Kolinovics 40-nek: Nádasdy huszáraiból 20, a Hannoverekből ugyanennyi… Elesett tehát összesen körülbelül 100 német, a többi elfogatott, 2–300 paripával együtt. – A sopronyiak e véres kudarcz után többe egész szeptember végéig senkit ki nem bocsátának zárt kapuikon. Borbély Gáspár népe mind octóber utoljáig rettegteté e várost. Az említett 2000 kurucz pedig Soprony alól a sikerült harcz után azonnal tovább szágulda előre, s átkelvén a Lajtán, beütött Ausztriába, s Ebenfurth és Pottendorf vidékén boszulá meg Heister dúlásait. Rabot is sokat hozott el onnant. E győzelmes kurucz had úgy látszik Török István és Kiss Gergely ezeréből álla. – Ugyan ez idő tájt szép győzelmet arattak Győr alatt Szekeres hadai. Ezek is körülbelül szintén a föntebbi módon lesre vivének 200 németet, Pannonhalma alá kicsalván; ott aztán úgy levágták s elfogdosták, hogy a 300-ból 7 vagy 8 vakaródhatott vissza, hírmondónak.”
Heisternek Győr alá történt visszavonulásával a dunántúli hadműveletek véget értek. Eszterházy Antal hadai most már annyira széjjelszóródtak, hogy ő komolyabb hadműveletre többé nem igen gondolhatott, Bottyán pedig a fentebb vázolt nehézségek folytán már nemsokára, augusztus közepe után végkép felhagyott a Dunántúlra való átkelés tervével s ehelyett seregcsoportjával a bányavárosok felé való elvonulást határozta el, amit Bercsényinek bejelentvé, ez annál szívesebben járult hozzá Bottyán előterjesztéséhez, mivel az őt e tájon helyettesítő Eszterházy Dániel sehogy se tudta kiválóan tevékeny és fáradhatlan elődjének helyét betölteni. Ebből kifolyólag Bottyán augusztus 19.-én vagy 20.-án Duna-Vecse mellől indulva, 21.-én már Üllőn, 22.-én pedig a Váctól északkeletre fekvő Kosdnál ütött tábort s még további két nap mulva már Selmecen csatázik az annak védelmére mindenünnen odasereglő császári csapatokkal.