Simunics első betörése.

Full text search

Simunics első betörése.
Midőn október elején a bécsi körök előtt mindinkább nyilvánvalóvá lett, miszerint Magyarország erélyes önvédelemre készül, Latour osztrák hadügyminiszter a magyarok ellenállásának mielőbbi megtörése céljából az összes rendelkezésre álló csapatoknak az ország fővárosa elleni központias előnyomulását javasolta az udvarnak, mely tervet az utóbbi el is fogadta. A beözönlésre kijelölt hadak egyikének parancsnoklásával Simunics Boldizsár altábornagy bizatott meg, aki az alája rendelt haderőt Dukla tájékán összpontosította. E hadoszlopnak feladatává tétetett, miszerint összpontosítása helyéről a legrövidebb uton Pest felé nyomuljon, ahol a Pozsonyon át előnyomuló cs. kir. főhadsereggel volt egyesülendő. A vett parancs folytán Simunics október 13-án a duklai szoroson át csakugyan betört az országba s egészen Bártfáig nyomult előre. Itt értesülvén, hogy a császári főseregnek Pozsonyon át kilátásba vett benyomulása a bécsi októberi forradalom kitörése folytán meghiusult, Simunics további előnyomulását a megkezdett irányban beszüntetve, arra határozta el magát, hogy a Bécs előtt levő cs. kir. hadsereghez leendő csatlakozás céljából a Kárpátokon át Morvaország felé veendi utját. Igy is történt; majdnem 20 napi fáradságos menet után mintegy 5000-nyi haddal s 12 ágyuval a Jablunkai szoros elé érve, október 22-én Csácánál ujból betört az országba, valószinüleg azzal a szándékkal, hogy a parendorfi táborban álló s Bécs felé előnyomulni szándékozó magyar fősereg oldalát és hátát nyugtalanítsa.
A betörés hírére az ország kormánya azonnal a lipótvári védőrségnek mely Ordódy őrnagy parancsnoksága alatt mindössze csak 3 század Poroszherceg ezredbeli legénységből és 3–4 ágyuból állott, megerősítését rendelte el, mi célból Pozsonyból a budapesti nemzetőrök 2, és a pozsonyiak 1 zászlóalját azonnal útnak indítá. Hasonlóan parancsot kapott Beniczky Lajos kormánybiztos, ki a panszláv mozgalmak elfojtása végett néhány század Gyulay-gyalogsággal s a selmeci és besztercebányai nemzetőrség 1—1 osztályával Túróc-Szent-Mártonban állott, nemkülönben Justh barsi főispán és báró Jeszenák kormánybiztos, hogy a barsi és honti fölkelőkkel és önkéntesekkel az ellenségnek útját állani siessenek.
A lipótvári várőrség azonban az említett segélyhadak megérkeztét be sem várva, hanem 2 század nyitramegyei nemzetőr és mintegy 2000 főnyi felkelt nép által segélyezve, maga ment a Vág völgyében tovanyomuló ellenség elé, hogy előhaladásának gátat vessen. Az összeütközés október 28-ánk Kosztolány mellett következett be, még pedig a magyarokra nézve kedvezőtlen kimenetellel; a csak kaszákkal és vasvillákkal felfegyverzett nép az ellenség ágyutüze elől azonnal megfutott s így a csak néhány százra leolvadt rendes katonaság a szintén kereket oldott nemzetőrökkel és önkéntesekkel együtt folytonos tüzelés közben ujból Lipótvárába húzódott vissza.
Simunics az említett várat figyelmen kivül hagyva, hadoszlopával Nagy-Szombatig nyomult előre. Ekkorára azonban vele szemben már túlerős csapatok gyültek össze; egyrészt beérkezett már Beniczky mintegy 1500 emberrel s 6 ágyuval, másrészt pedig közeledett a Kossuth által a schwchati csata után Guyon erzedes parancsnoksága alatt Lipótvár felé kirendelt 4—5000-nyi dandár is. Simunics azonban még mielőtt ezek a hadak egyesülhettek volna, Nagy-Szombatból Nádason és Jablonicon át a Morva völgyébe húzódott vissza.
Guyonnak sikerült ugyan november 4-én Simunics utóhadát utólérni, de csak a visszavonulók podgyászában tehetett nagyobb kárt, miután a csapatok a Morva vizén való átkelés után a hidat maguk mögött fölszedték, mely körülmény a mieink üldözésének határt szabott. Guyon ennek folytán dandárát ujból Poszonyba vezette vissza.
A honvédelmi bizottmány Simunics altábornagy betörésén okulva, az északi megyék népfölkelésének rögtöni szervezéséről gondoskodott, mire nézve Sáros, Abauj, Zemplén, Borsod, Torna, Szepes, Máramaros, Ugocsa, Ung és Gömör megyék főispánjait haladéktalanul a szükséges intézkedések megtételére utasította és egyuttal az itt szervezendő népfölkelés teljhatalmu parancsnokává Pulszky Sándor alezredest nevezte ki.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi