Nugent táborszernagy műveletei.

Full text search

Nugent táborszernagy műveletei.
Mihelyt Perczel a Muraközben Győr felé elindult, a vele szemben álló Nugent táborszernagy is megmozdult december 23-án Radkersburgból, hogy a hátráló magyar hadat kövesse. Előnyomulása közben Körmendre érve megtudta, miszerint Nagy-Kanizsánál tetemes számú népfelkelő had gyülekezett. A hir való volt, mert az itt átvonuló Perczel kezdeményezésére Nitzky és Festetich grófok vezénylete alatt több ezerre menő had keletkezett s így Nugent eredeti útirányát odahagyva, Zala-Egerszegen át ezen erők ellen dél felé tért le. Közeledtének hirére a magyar had Kaposvár felé tért ki, minek folytán Nugent 1849.január 10-én Kanizsát ellenállás nélkül szállhatta meg. Miután a táborszernagy a Horvátország fedezésére a Drávánál Dahlen altábornagy alatt álló csapatokat is magához vonta, a kanizsai császári had ereje mintegy 9000 főre szaporodott fel.
Ezután a Drávánál annak torkolata mentén Valpó körül csupán Trebersburg vezérőrnagy maradt meg kisded hadával a magyarok kezében levő Eszék városával szemben, melyben tulajdonképeni paracsnok gyanánt Édes tábornok szerepelt ugyan, de miután benne a kormány tökéletesen meg nem bizott, melléje előbb gróf Batthyány Kázmér kormánybiztost, majd Földváry Lajos honvéd ezredest is kirendelte. Miután Trebersburg a várral szemben zöld ágra nem vergődhetett, az öreg Nugent tűzte ki magának feladatul Eszék meghódítását, mi célból január vége felé meg is indult hadával az említett vár felé s útközben január 30-án Pécset akadály nélkül megszállotta.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi