Utóvédharc Bábolnánál.

Full text search

Utóvédharc Bábolnánál.
1848. december 28-án.
Győr birtokába vétele után Windischgrätz azonnal meghagyta Jellacsics bánnak, miszerint Ottinger lovas dandárát a hátráló ellenség üldözése céljából akként indítsa útnak, hogy már éjjeli 2 órakor (december 28-án) Bábolnánál beérkezve, a hir szerint ott éjjelező ellenséget meglepőleg megtámadja. Az említett dandár el is indult a kijelölt irányban, azonban menetcélját kellemetlen hideg éjjeli menet után csak reggel 6 óra tájban érte el, amidőn már Görgey hadoszlopának zöme elhagyta volt a helységet s csupán az utóvédül kikülönített 2 honvéd és egy 34. sorezredbeli zászlóalj 1 üteggel s némi lovassággal sorakozott éppen a menetoszlopba.
Ottinger a kedvező alkalmat felhasználva, rögtön támadásba ment át s a félig-meddig meglepett s különben is gyenge magyar lovasságot, saját gyalogságára vetette vissza, miből oly óriási zürzavar keletkezett, hogy a négyszöget alakított 34-es zászlóalj néhány hatástalan lövés után megadta magát, mialatt a szintén rendetlenségbe juttot honvéd zászlóaljak legnagyobb részének az üteggel és lovassággal menekülnie sikerült, de ezeken annyira erőt vett a páni félelem, hogy vad futásuknak csak a Concó patak mentén lehetett véget vetni. A csak percekig tartó összecsapás alatt 7 tiszt és 700 főnyi legénység, közöttük 200 sebesült, továbbá 1 zászló és 1 lőszekér került a szintén végkép kimerült s további üldözésre képtelen győző dandár kezébe, amely másnap Mező-Eörsnél újból az osztrák I. hadtesthez csatlakozott.
A pórul járt utóvéddandár parancsnoka, Görgey Kornél, annyira röstelte a kudarcot, hogy önmaga kérte a dandárparancsnokság alóli felmentését és visszahelyezését volt ezrede, a Miklós huszárok létszámába, ami néhány nap mulva tényleg meg is történt. Görgey Arthur ugyanaznap hadoszlopával, melyhez a Gönyőn és Tatán át visszavonult hadoszlop is csatlakozott, Felső-Gallát érte el, míg utóvédje Bánhidát szállotta meg; Guyon ezredes dandárának összeszedett részeivel Dorogig jutott.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi