Eljárás volt tisztekkel szemben.

Full text search

Eljárás volt tisztekkel szemben.
A volt tisztek beosztására nézve Pogány márc. 29-én kelt 7392/eln. 6. számú rendelete következőleg intézkedik: „1. Nehogy a fronton levő alakulások tapasztalt és tájékozott vezetőiket egy időre azáltal elveszítsék, hogy volt tiszteknek a vörös hadseregbe való beosztásával nevüknek hírlapokban való közzétételétől számított 1 hétig várunk, elrendelem, hogy a fronton levő alakulásoknál volt tisztek jelenlegi parancsnoki beosztásukban további intézkedésig meghagyandók, kivéve, ha ellenük forradalmi szempontból komoly kifogás esik. 2. Ott, ahol a vörös hadsereg szervezése érdekében vagy a hadi helyzetre való tekintettel szükséges, a volt tisztek – minden volt testületet beleértve – a vörös hadseregbe egyelőre imperative osztandók be parancsnoki helyekre alosztályparancsnokoktól fölfelé, valamint a parancsnokságok és hivatalok főnökéül és különös szakképzést igénylő személyzeti helyekre.”
Ez a rendelet tulajdonképpen kiegészítése a vörös hadsereg alakításáról szóló kormányzótanácsi rendelet 8. pontjának, illetőleg reparálása akar lenni az említett pont határozványai által keletkezett lehetetlen helyzetnek, amelynek folytán a hadsereg egy ideig egyáltalában képzett parancsnokok nélkül maradt volna. A népbiztosi rendelet 2. pontja világosan amellett szól, hogy a volt tisztek nem nagyon siettek a hadseregbe való önkéntes belépéssel, ahogyan azt a kormányzótanácsi rendelet fent idézett 8. pontja kontemplálta, s így nem maradt más hátra, mint velük szemben erőszakot alkalmazni.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi