A Magyarország és Németország között évek során át dúló és végeredményben remis-vel végződő küzdelem igen érdekes példáját szolgáltatja annak, hogy a nemzetek és népek harcában nem mindig az erősebb, a hatalmasabb válik győztessé. Kivált ennek a nagy harcnak utolsó stádiuma, az Endre és Henrik közötti küzdelem, fényes tanuságot tesz a mellett, hogy a hadakozásban is igen gyakran többet lehet ésszel mint erővel elérni. Ebben a nagy küzdelemben eleinte, 1044-től 1051-ig, Henriké a fölény, akinek szerencséje és tekintélye a ménfői ütközettel éri el tetőpontját. Ettől kezdve a császár szerencsecsillaga fokozatosan mindig jobban aláhanyatlik, míg végre élete végéhez közeledve, fáradtan és kimerülve bele kell törődnie abba a gondolatba, hogy ha utóda számára legalább félig-meddig nyugodt uralkodást akar biztosítani, végkép le kell mondania arról a kedvenc ideájáról, hogy oly sok más szomszédos idegen tartomány módjára Magyarországot is a maga hatalma alá hajtsa. Minden tekintetben magunkévá tehetjük ennélfogva Kiss Lajosnak általam többször idézett jeles munkájában foglalt következő sorait: „Mi utódok valóban büszke önérzettel tekinthetünk vissza a 13 éves nagy háborúra, melyet vitéz elődeink az ész és anyagi erő összes tevékenységével, lankadatlan kitartással folytattak a nemzeti függetlenség biztosítása végett. Mindkét részről óriási áldozatokba került a küzdelem, de ámbár az ellenség segédforrásai aránytalanul nagyobbak valának: a német birodalom meggyengülve, az ifjú magyar állam pedig megizmosodva bontakozott ki ebből a küzdelemből.*
Kiss Lajos id. m. 358.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.