Megjegyzések. Elmélkedések.

Full text search

Megjegyzések. Elmélkedések.
A két elbeszélés között a lényeges különbség abban áll, hogy a magyar krónika szerint a magyar biztosító csapatok, a besenyők és székelyek, amelyek akkoriban minden hadi vállalatnál előljártak, ezúttal semmikép sem állották meg helyüket, hanem mindjárt eszeveszetten megfutottak, Cosmas pedig ép ellenkezőjét állítja: ezek támadása elől még a herceg is kénytelen volt megfutamodni. A magyar krónika szerint az ütközet a magyarok, Cosmas szerint ellenben a csehek győzelmével végződik. És utóbbi valószínűbbnek látszik. Mindkét krónikás megegyezik abban, hogy az ütközet véletlenül, félreértésből támadt.
Az is fontos Cosmas előadásában, hogy a csehek megkerülő mozdulattal, a szó legszorosabb értelmében meglepték a mit sem sejtő, lakománál ülő magyarokat, akik elég elővigyázatlanok voltak, hogy a találkozásra fegyver nélkül mentek el. Az nincs kizárva, hogy János nádorispán az összeütközés hírére annak színterére sietett, de valószínű, hogy mire ő odaért, a csehek már önszántukból visszahúzódtak a határ mellől.
A fejedelmi találkozás eszerint ép ellenkezőjét eredményezte annak, amit általa elérni akartak. Nem hogy sikerült volna annak révén a barátságot még jobbn kimélyíteni, ellenkezőleg, még nagyobb gyűlölködés és harag járt annak nyomában és mindez majdnem kizárólag eygetlenegy ember kétszínűségének és gaz ármánykodásának volt a következménye.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi