20. Az 1437. évi szendrői hadjárat.
20. Az 1437. évi szendrői hadjárat.
A fanatikus török vezérek nem győzték Murád szultánt eléggé nógatni, hogy végre erélyesebben lépjen fel a dunai fejedelmek s azután Magyarországgal szemben. Ez örökösen uszító és piszkáló vezérek legkiválóbbika a szerb határon levő csapatok parancsnoka, Izsák bég volt, aki Zsigmond királyt és Brankovics Györgyöt azzal gyanúsította és vádolta, hogy ők szítják a kisázsiai lázadásokat is. Murád végre helyt adott az uszítók kérelmének és 1437 elején Brankovicstól Szendrőnek átadását követelte. Ez azonban az átadást megtagadta, a vár erődítéseit kijavíttatta és minél szívósabb védelemre berendeztette s aztán annak védelmét Gergely fiára bízván, ő maga legkisebb fiával, Lázárral és összeszedhető kincseivel magyarországi birtokaira menekült.
Murád szultán abban a reményben, hogy gyors és korai előnyomulás által Brankovicsot készületlenül találja, már június havában, aratás előtt, hatalmas sereggel indult Szerbiába és Szendrőt ostrom alá fogta. Azonban Brankovics Gergely a várat vitézül és nagy kitartással védelmezte, úgy hogy a felmentésére kirendelt csapatok még idejekorán beérkezhettek. Magyarország újonnan kinevezett nádora, Héderváry Lőrinc ugyanis a veszélyről tudomást szerezve, a Nándorfehérvárnál már amúgyis gyülekezőfélben levő és Szentmiklósi Pongrácz parancsnoksága alatt álló erős magyar hadnak parancsot adott a közbelépésre. Ehhez június végén a Zsigmond által Csehországban felfogadott néhány ezer főnyi taborita zsoldos csapatok is csatlakoztak, akik Brandeisi Giskra György vezetése mellett Pozsonyban hajókra szállva, a Dunán mentek le a háború színhelyére.* Ezekkel a csapatokkal Szentmiklósi Pongrác július elején titkon Szendrő alá vonult s a szultán seregét meglepőleg megtámadván, rajta fényes diadalt aratott. Nagyban elősegítette ezt Hunyadi János néhány ezer főre rugó erdélyi segítő hadával, aki épp jókor érkezett be a csata színhelyére.*
Chron, Bartossii, Dobnernél, I., 198. – Aschbach Geschichte Kaiser Sigmunds. IV., 268. – Pesina, Mars Moraviae, 160.
Chron. Bartossii, Dobnernél, I., 198. – Engel, Geschichte des Ungarischen Reichs, II., 369. – Hammer–Purgstall Geschichte des Osmanischen Reiches I., 446.
A törökök a véres csatában állítólag 40.000 főnyi veszteséget szenvedtek, a megmaradt töredékek pedig sietve hagyták el Szerbiát. Közelebbi adatok a csata lefolyásáról nem maradtak ránk, a meglevő adatokból csupán az tűnik ki, hogy a fényes siker elsősorban Hunyadi János kiválóan ügyes és célszerű intézkedéseinek és vezetésének volt betudható.*
Kupelwieser 47. – Hammer–Purgstall Geschichte des Osmanischen Reiches I., 446. – Engel, Geschichte des Ungr. Reiches II., 362.
Ugyanebben az időben egy másik ellenséges csoport Erdélybe tört be, de ezen Csáki László vajda győzedelmeskedett összeszedett hadaival.
Zsigmond, aki a huszita ügyben éppen Prágában tartózkodott, július 17-én értesült a fényes győzelemről, melynek élő tanubizonysága az a négy megkötözött ellenséges fogoly vezér volt, akiket a nádor a királyhoz Prágába küldött.
