Jób. 27
Jób. 27
Jób. 27.1
Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
Jób. 27.2
Él az Isten, a ki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, a ki keserűséggel illette az én lelkemet,
Jób. 27.3
Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én * orromban;
Jób. 27.4
Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
Jób. 27.5
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból * magamat ki nem tagadom.
Jób. 27.6
Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
Jób. 27.7
Ellenségem lesz olyan, * mint a gonosz, és a ki ellenem támad, mint az álnok.
Jób. 27.8
Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, * hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
Jób. 27.9
Meghallja-é kiáltását az Isten, * ha eljő a nyomorúság reá?
Jób. 27.10
Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; * segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
Jób. 27.11
Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; * a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
Jób. 27.12
Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
Jób. 27.13
Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, * és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
Jób. 27.14
Ha megsokasulnak is az ő * fiai, a kardnak sokasulnak meg, és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
Jób. 27.15
Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő * özvegyeik meg sem siratják.
Jób. 27.16
Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
Jób. 27.17
Összeszerezheti ugyan, de az igaz ruházza * magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
Jób. 27.18
Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
Jób. 27.19
Gazdagon fekszik le, * mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
Jób. 27.20
Meglepi őt, * mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
Jób. 27.21
Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
Jób. 27.22
Nyilakat szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
Jób. 27.23
Csapkodják felette kezeiket, * és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
