Zsolt. 102
Zsolt. 102
Zsolt. 102.1
A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
Zsolt. 102.2
Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és * kiáltásom jusson te hozzád!
Zsolt. 102.3
Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Zsolt. 102.4
Mert elenyésznek az én napjaim, mint * a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
Zsolt. 102.5
Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Zsolt. 102.6
Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz * ragadt.
Zsolt. 102.7
Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
Zsolt. 102.8
Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
Zsolt. 102.9
Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
Zsolt. 102.10
Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
Zsolt. 102.11
A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
Zsolt. 102.12
Napjaim olyanok, mint a * megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
Zsolt. 102.13
De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre áll.
Zsolt. 102.14
Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a * megszabott idő.
Zsolt. 102.15
Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, * és a porát is kímélik.
Zsolt. 102.16
És félik a népek * az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
Zsolt. 102.17
Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
Zsolt. 102.18
Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
Zsolt. 102.19
Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja * az Urat.
Zsolt. 102.20
Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
Zsolt. 102.21
Hogy meghallja a fogolynak nyögését, és hogy feloldozza * a halálnak fiait.
Zsolt. 102.22
Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
Zsolt. 102.23
Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
Zsolt. 102.24
Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
Zsolt. 102.25
Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; * a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig tartanak.
Zsolt. 102.26
Régente fundáltad a földet, s az egek * is a te kezednek munkája.
Zsolt. 102.27
Azok elvesznek, de * te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
Zsolt. 102.28
De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
Zsolt. 102.29
A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen * megáll előtted.
