Bölcs 2
Bölcs 2
Bölcs 2.1
Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: „Rövid és szomorú az életünk; nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból.
Bölcs 2.2
Hiszen véletlenül keletkeztünk, és majdan úgy leszünk, mintha sose lettünk volna. Hisz orrunkban csak füst az élet lehelete, és a gondolkodás csupán szikra a szívünk lüktetésekor.
Bölcs 2.3
Ha elalszik, testünk hamuvá lesz, a lélek meg elillan, mint a lenge szellő.
Bölcs 2.4
Idő múltán még a nevünk is feledésbe merül, és senki sem gondol többé tetteinkre. Életünk elmúlik, ahogy a felhőnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elűznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai.
Bölcs 2.5
Életünk csak egy árnyék tovasuhanása, és halálunk nem ismétlődik meg, mert le van pecsételve, és nem tér vissza senki.
Bölcs 2.6
Rajta hát! Élvezzük a jelenvaló jókat! Használjuk ki buzgón a világot, mint ifjúkorunkban!
Bölcs 2.7
Töltekezzünk pompás borral, mirhával, s ne nélkülözzük a tavasznak egyetlen virágát se!
Bölcs 2.8
Koszorúzzuk magunkat feslő rózsákkal, még mielőtt elhervadnának!
Bölcs 2.9
Egyikünk se vonja ki magát tobzódásunkból. Mindenütt hagyjuk ott jókedvünk jeleit, mert ez az osztályrészünk és ez a mi sorsunk!
Bölcs 2.10
Bánjunk el a szegény igazzal, ne kíméljük az özvegyet, és a koros aggastyán ősz hajától ne riadjunk vissza!
Bölcs 2.11
Számunkra a hatalom legyen az igazságosság mércéje, mert a gyenge nem ér semmit.
Bölcs 2.12
Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen.
Bölcs 2.13
Dicsekszik, hogy ismeri az Istent, és az Úr gyermekének mondja magát.
Bölcs 2.14
Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk, még ránézni sem jó.
Bölcs 2.15
Mert az életmódja elüt másokétól, és szokatlanok az útjai.
Bölcs 2.16
Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli az útjainkat. Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent.
Bölcs 2.17
Lássuk hát, igazak-e a beszédei. Figyeljük meg, mi végre jut!
Bölcs 2.18
Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből.
Bölcs 2.19
Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét!
Bölcs 2.20
Ítéljük gyalázatos halálra, mert - saját szava szerint - Isten oltalmában részesül!”
Bölcs 2.21
Így gondolkodnak, de tévednek, mert gonoszságuk vakká tette őket.
Bölcs 2.22
Nem ismerik Isten titkos szándékait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek díját nem tudják becsülni.
Bölcs 2.23
Isten ugyanis halhatatlanságra teremtette az embert, és saját lényének képmásává tette.
Bölcs 2.24
A sátán irigysége révén azonban a világba jött a halál, és akik vele tartanak, azok megtapasztalják.
