Jób 2
Jób 2
Jób 2.1
Történt egy napon, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr színe elé járultak. Közöttük volt a sátán is.
Jób 2.2
Ekkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Honnét kerülsz ide?” A sátán azt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet és kószáltam rajta.”
Jób 2.3
Erre az Úr megkérdezte a sátánt: „Észrevetted-e szolgámat, Jóbot is? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat. Még mindig kitart feddhetetlenségében. Hiába ingereltél föl, hogy tegyem tönkre!”
Jób 2.4
A sátán ezt válaszolta az Úrnak: „Bőrért bőrt! Az életéért mindenét odaadja az ember, amije csak van.
Jób 2.5
Emeld csak rá kezedet, és nyúlj a csontjához és húsához! Szavamra, szemtől szemben fog majd káromolni!”
Jób 2.6
Ekkor az Úr azt mondta a sátánnak: „Nos, a kezedbe adom, csak az életét kíméld!”
Jób 2.7
A sátán eltávozott az Úr színe elől. Jóbot rosszindulatú fekéllyel sújtotta tetőtől talpig.
Jób 2.8
Ez hamuba ült, s egy cserépdarabot vett a kezébe, hogy azzal vakargassa magát.
Jób 2.9
A felesége meg így beszélt hozzá: „Még mindig kitartasz feddhetetlenségedben? Átkozd az Istent és halj meg!”
Jób 2.10
Ő azonban így válaszolt neki: „Mint valami féleszű asszony, úgy beszélsz. Ha a jót elfogadjuk Isten kezéből, miért ne fogadnánk el a rosszat is?” Mindamellett nem vétkezett Jób az ajkával.
Jób 2.11
Jóbnak három barátja értesült a csapásokról, amelyek rászakadtak, és eljöttek hazájukból: Elifáz Temánból, Bildád Suachból és Cofár Naamából. Megállapodtak egymás közt, hogy elmennek hozzá, kifejezik együttérzésüket és megvigasztalják.
Jób 2.12
Amikor távolból ráemelték tekintetüket, nem ismerték meg. Hangos sírásban törtek ki, megszaggatták ruhájukat és hamut szórtak a fejükre.
Jób 2.13
Hét nap és hét éjjel mellette ültek a földön, és egyik sem szólt hozzá egy szót sem. Látták ugyanis, hogy igen nagy a fájdalma.
