Kiv 15
Kiv 15
Kiv 15.1
Akkor Mózes Izrael fiaival együtt ezt az éneket énekelte az Úrnak: Magasztalom az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette.
Kiv 15.2
Az Úr az erősségem és menedékem, ő lett a szabadítóm. Ő az én Istenem, őt dicsőítem. Ő az atyáim Istene, őt magasztalom.
Kiv 15.3
Az Úr nagy harcos, Jahve a neve.
Kiv 15.4
A fáraó szekereit és seregét a tengerbe vetette, legjobb harcosai elmerültek a Sás-tengerben.
Kiv 15.5
A hullámok elborították őket, úgy merültek a mélybe, mint a kő.
Kiv 15.6
Uram, a jobbod kitűnik erejével, Uram, a jobbod leveri az ellenséget.
Kiv 15.7
Dicsőséged nagyságával megbénítottad ellenségeidet, haragod tüze megemésztette őket, mint a pelyvát.
Kiv 15.8
Orrod leheletétől a víz feltornyosult, a hullámok megálltak, mint a fal, a habok a tenger közepén megmerevedtek.
Kiv 15.9
Az ellenség így szólt: üldözőbe veszem, utolérem őket, szétosztom a zsákmányt, s lelkem kielégül. Kivonom kardomat, s kezem elpusztítja őket.
Kiv 15.10
De te kifújtad leheletedet, s a tenger elborította őket. Úgy merültek el, mint az ólom, a hatalmas hullámokban.
Kiv 15.11
Uram, ki hasonlít hozzád az istenek közül? Kit övez a szentség úgy, mint téged? Félelmetes vagy tetteidben, csodákat művelsz.
Kiv 15.12
Kinyújtottad jobbodat, a föld elnyelte őket.
Kiv 15.13
A népet, amelyet kiszabadítottál, jóságosan vezetted, elvitted hatalmaddal szent lakóhelyedhez.
Kiv 15.14
A népek hallották és remegtek, Filisztea lakóit gyötrelem szállta meg.
Kiv 15.15
Edom fejedelmei megijedtek, Moáb vezetőit elfogta a félelem, s Kánaán minden lakója reszketett.
Kiv 15.16
Félelem és rettegés fogta el őket, karod erejétől megmerevedtek, mint a kő. Így vonult át néped, Uram, így vonult át a néped, melyet kiváltottál.
Kiv 15.17
Elhoztad őket és elültetted, a hegyen, amely a te szent örökséged. Ezt a helyet, Uram, te tetted lakóhelyeddé, ezt a szentélyt, Uram, a te kezed készítette.
Kiv 15.18
Az Úr uralkodik örökkön örökké.
Kiv 15.19
Amikor a fáraó lovai, szekerei és lovasai beértek a tengerbe és az Úr visszazúdította rájuk a vizet, és amikor Izrael fiai a száraz tengerfenéken átvonultak,
Kiv 15.20
akkor Mirjam prófétanő, Áron nővére, kezébe vette a dobot, s az asszonyok mind utána mentek dobbal, táncot lejtve.
Kiv 15. 21
Mirjam így énekelt előttük: „Magasztaljátok az Urat, mert dicsőség övezi, a lovat és a lovast a tengerbe vetette.”
Kiv 15.22
Ezután Izrael Mózes parancsára elindult a Sás-tengertől, Sur pusztája felé vették útjukat, s három napig meneteltek anélkül, hogy vizet találtak volna.
Kiv 15.23
Marába érkezve sem tudtak vizet inni, mert keserű volt. Ezért hívják a helyet Marának.
Kiv 15.24
A nép zúgolódott Mózes ellen és megkérdezték: „Mit fogunk inni?”
Kiv 15.25
Ő az Úrhoz fordult, s az Úr mutatott neki egy fadarabot. Mózes a vízbe dobta, s az édessé vált tőle. Itt adott neki törvényt és jogot, és állította választás elé.
Kiv 15.26
Így szólt: „Ha hallgatsz Uradnak, Istenednek szavára, és azt teszed, ami helyes az ő szemében, ha engedelmeskedsz parancsainak és követed minden utasítását, akkor nem sújtalak semmiféle betegséggel, amelyekkel az egyiptomiakat sújtottam. Én, az Úr vagyok a te orvosod.”
Kiv 15.27
Ezután Elimbe érkeztek. Ott tizenkét forrás volt és hetven pálmafa. Itt táboroztak le a víz mellett.
