Könyvkötők.

Full text search

Könyvkötők.
A könyvkötők (kompaktorok) czéhe 1699-ben már létezett s magyar nyelven szerkesztett ujabb szabályai 1705-ből valók. Érdekes ebben az 5-ik pont, mely megszabja, hogy Kassa városában négy mesternél több ne legyen, kivéve azon esetet, ha valamely mester fia óhajtana mesterré lenni.
A nevezetesebb kassai czéhekről az imént felsorolt adatok eléggé igazolják azt, hogy e város már a középkorban is egyike volt legjelentékenyebb iparos városainknak, falai között az akkor divott minden iparág kisebb-nagyobb mértékben virágzott s a kassai iparosok készitményei nemcsak a hazai, de a külföldi árupiaczokon is tért hóditottak. A kassai régi ipar virágzó korszaka sokáig tartott és jóval később kezdett hanyatlani, mint a kereskedelem, melynek határait részint a felvidéken keletkezett, már nagyobb városok kereskedelme, részint a háborus idők egyre szükebb körre szoritották. A mohácsi vész után a felvidéki városok iparosai, élükön a kassai iparosokkal, az ellenségeskedő verseny kifejtése helyett szövetségbe lépnek, melynek czélját egyfelől az ipari érdekek megvédése, másfelől kartellszerü egyezmények létesitése képezte.

DEIL JENŐ.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi