Perényi Miklós, Ulászló megbizásából, Kassát 1441-ben ostrom alá vette, de részint a helyőrség kitörései folytán, részint pedig Giskra egyik hadosztályának közeledtére, a város alól elvonúlt.
KASSA LEGRÉGIBB KÉPE. (Orsz. képtár)
Erre Ulászló személyesen sietett Kassa elfoglalására, de hasonlóképen eredménytelenül és minthogy az ostrom lassusága a király türelmét nagyon emésztette, a Kassa előtt álló hadak vezérletét Perényi Miklós rokonára, Jánosra ruházta, ő maga pedig Budára tért vissza. A közeledő tél és az élelmi szerek beszerzésének nehézségei végre Perényit is arra kényszerítették, hogy az ostrom folytatásával hagyjon fel.
Egy Odrovácz Péter vezérlete alatt álló és Ulászló segítségére bevonuló lengyel hadosztály 1442 kezdetén hasonlóképen Kassa előtt foglalt állást, de minthogy a város most sem hódolt meg, a sereg Pozsony felé folytatta útját.
Talafuz, az eddigi sikerek által felbátorítva, most már támadólag lépett föl és az Egerben pihenő Odrovácz lengyel hadát egy éjjel megtámadta, mely alkalommal a lengyel parancsnok a csehek fogságába került. De ezen rajtaütés nem maradt büntetlenül. Rozgonyi Simon egri püspök, a zavar csillapultával úgy saját, mint a gyorsan rendezett lengyel dandárral Talafuz 107üldözésére indult és bár Odrovácz Pétert nem szabadíthatta ki, Talafuz emberei közül sokat felkonczolt és végül magát a cseh vezért is hatalmába kerítette. A püspök e győzelem által föllelkesítve, a bányavárosokon át Kassa megvételére indult, de erre maga Giskra, ki időközben a sárosmegyei Richnó várat meghódolásra birta, a tett körút miatt Kassa vidékére elkésve jövő Rozgonyi elé sietett, mire ez a hatalmas cseh fővezérrel megütközni nem akarván, béketárgyalásokba bocsátkozott.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.