Giskra segitsége Erzsébet, illetőleg a kiskorú László herczeg mellett, szemben az ország rendei által megválasztott Ulászlóval, sok kellemetlenséget okozott aztán Kassának. A csehek urakká lettek a vidéken, s míg Giskra Kassán tartotta főhadiszállását, seregének egyes osztályai a megerősített helyekről és templomudvarokból, mint a minő volt Szepsin és Mislyén, folyton fenyegették a polgárok biztonságát. Giskra emberei a huszita vallást is kezdték terjeszteni a városban és környékén, de nem nagy sikerrel.
A magukat befészkelt, az ország törvényeit semmibe sem vevő csehek ellen a közállapotok ziláltsága s a várnai csatát követő interregnum és 45párttusakodások miatt semmire sem mehettek; a rendek határozatainak, minthogy kellő fegyveres erő nem szerezhetett nekik érvényt, nem lett foganatjuk. Végre 1449-ben Hunyadi János tökélte el magát, hogy kiszorítja a felvidékről a cseheket. Szepsi erősségét elfoglalta s leromboltatta; de azért Giskra azután is Kassa birtokában maradt. A Giskrának kölcsönzött 33,000 forint megfizetését azonban később V. László elvállalta s annak fejében örök időre fölmentette a kassaiakat a harminczad fizetése alól.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.