1631. januárban Eszterházy nádor meghivására a felsőmagyarországi rendek gyülést tartottak Kassán, hogy az erdélyi fejedelemmé választott Rákóczy György ügyében tanácskozzanak. A nádor ugyanis a leghatározottabban ellenezte Rákóczy György fejedelemségét s haddal akarta őt megtámadni, mi végből pénzt és katonát kért Bécsből*, de a kormány több tagja s kivált Pázmány békés uton kivánta elintézni a dolgot. A rendek szintén ugy határoztak, hogy mind Rákóczyval mind a hajdukkal békés úton kisértsék meg a kiegyenlítést. Rákóczy követei Kassán tárgyaltak a nádorral, de ez mindenképen huzta-vonta a tárgyalást, hogy megegyezésre ne juthassanak. Csak akkor lett engedékenyebb, midőn Rákóczy György Pázmány közbenjárására engedélyt kapott, hogy követeit egyenesen Bécsbe küldje a tárgyalások folytatására. Eszterházy nem akarta kibocsátani kezéből az alkudozás vezetését, miért is most már vonakodás nélkül indította utnak megbizottját Nagy-Váradra, Rákóczyhoz. A béke létrejött s a szerződést, 56előleges megállapodás szerint, Kassán, 1631. aprilis 3-án irták alá. A békeszerződés a régi állapotokat állitotta helyre.
Szilágyi Sándor I.: Rákóczy György II. 184–186., 197., 201.
A következő évtizedben megint vallási torzsalkodások foglalták el a polgárság életét.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.