Hívogatás.

Full text search

Hívogatás.
1. „Elküldött követek vagyunk, úgymint vőlegény urunktól, N. N.-től és N. N. menyasszony asszonyunktól, ha meg nem vetnék kętek őket, s kedden tíz órára megjelennének szűz Szent Imre herczeg fölszentelt templomába, a hitnek fölvételére, az új párnak visszakísérésére, egy-két tányér ételnek, egy-két pohár bornak jóízű elköltésére. De már mivel nálunk szokás, még pengő muzsikával is akarunk tisztelkedni és becsűlködni. Dícsértessék a Jézus Krisztus! (Doroszló).”
2. Dícsértessék a Jézus Krisztus! – Alázatossággal engedelmet kérünk, – Hogy mink kegyelmetek házába betértünk; – De a hívatásunk hozott minket ide, – Miként a bölcseket a csillag vezette. – Főczélunk az volna, melyben elindúltunk, – Hogy e háznak népét menyegzőre híjjuk. – Mert kánáni-menyegzőt Krisztus is tartott, – Azért a mi gazdánk kęteket hívattya, – Hogyha elgyünnének és ha meg nem vetnék, – Hogy az ű magzattyát templomba kísérnék, – Dicső Mindszenteknek fényes templomába, – Életök fogytáig való fogadásra. – Egy-pár pohár borra, egy-pár tisztes tánczra, – A mi házigazdánk kęteket elvárja. – Dícsértessék a Jézus Krisztus! (Dávod.)
A hol csak a leány vagy a legény hivatalos, ott a kisvőfély hívogat. Minden háznál szép színes szalagokat kötnek a vőfélybotra, úgy hogy mire készek a hívogatással, nem látni a kendőt a szalagoktól. A meghívó elmondása után a vőfélyek bort kínálnak rozmaringos kulacsukból és emlegetik kínálás közben, hogy: a menyasszonyéból tessék, mert azé igen-igen jószagú. (Doroszló). De őket sem eresztik el szárazon a házbeliek, s azért rendszerint el is áznak alaposan.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi