Törvénykezési szünetek.
Törvénykezési szünetek.
Teljesség okából felemlítendőnek tartom e helyen az e korbeli általános törvénykezési szünidőket, melyeket III. Károlynak fent említett dekrétuma értelmében (29. czikkely) az ország valamennyi törvényszékén meg kellett tartani, „a bírák s perlekedők irányítása s a kellő rend megtartása végett.” A karácsonyi szünnapok Szent-Tamás apostol napjától a Vízkereszt utáni első vasárnapig tartottak; szünetelt a törvénykezés a farsang utolsó napjain át a nagybőjt első vasárnapjáig; fekete vasárnaptól a húsvét utáni második vasárnapig, azután a pünkösd szent ünnepe hetében, a „legszentségesebb s oszthatatlan Szentháromság” vasárnapjáig. Az aratási törvényszünet Szent László magyar király ünnepétől Szent István-napig, a szüreti pedig Szent Mihály napjától Szent Márton püspök ünnepéig tartott. Általános törvénykezési szünidők voltak még ezeken kívűl: 30 nap az országgyűlés előtt s az egész országgyűlés alatti idő a követek hazaérkezéséig; azután az összes vasárnapok; Szent László első könyvének 38. fejezete szerint a római szentegyház részéről a legfőbb egyházi törvényszéken megtartani szokott ünnepek, továbbá a keresztjáró napok, végűl az általános felkelés ideje.
Ugyane dekrétum 31. czikkelye, mely a kerületi táblák helyéről s a törvényszékek tartásáról intézkedik, a tiszántúli vármegyékkel egyetemben Bács és Bodrog vármegyékre vonatkozóan is, a kerületi tábla székhelyéűl Nagyváradot jelöli meg, bár ez az intézkedés később, mint tudjuk, módosúlt, mert a vármegyét jogszolgáltatás tekintetében a debreczeni táblához csatolták.
A vármegye eme korszakbeli törvénykezésének gyorsítása elé nem lényegtelen akadályt gördített az a helytelen gyakorlat, hogy az ügyvédek „bőséges szóváltásaikkal” évekig elhúzták a pert. Az 1723-iki dekrétum ennek meggátlása végett is több hasznos intézkedést stautált, kimondván többek között, hogy a még fel nem esketett összes ügyvédek nem máskép, hanem csak a szokott eskű letétele alatt, minél rövidebben s a hajdan megtartott mód szerint, sok kitérés és haszontalan okoskodások nélkül, mérséklettel vitakozzanak s inkább a törvényekhez s a törvényből merített okokhoz, mint a szavakhoz ragaszkodjanak; az üres kifogásoktól tartózkodjanak, ellenkező esetben bármelyik bírónak feladatában áll akár az ilyen terjengő szóváltásokat, akár a mostantól jövőre használandó hármon túlmenő kifogásokat mellőzni.
