A határőrvidék feloszlatása.
A határőrvidék feloszlatása.
A török háborúk elmúlta után a katonai véghelyek elvesztették régi jelentőségüket. A Délvidéket nem kellett többé védelmezni a török ellen. A katonai helyeket a vármegyék nem tekintették többé védelmi intézménynek, hanem kiváltságos területeknek, a melyeknek katonai hatalom alatt lévő lakói, ha kihágást követtek el, kiváltságaik köpenye alatt nem ritkán a büntető igazságszolgáltatás elől is megmenekűltek. A granicsárok fegyelme lazúlt. A kihágások mind sűrűbbek lettek. Az intézmény czélja megszűnt. Kiváltságos helyzetök pedig egyre nyomasztóbbá vált a viszonyok rendeztével alkotmányosan fejlődő vármegyékre nézve. A vármegyék panaszokat emeltek az országgyűlésnél. Bács-Bodrog vármegye 1741. évi közgyűlésén panaszúl vette, hogy a katonai helységek, egyebek közt a Péterváradi sáncz, nem adóznak s a múlt török háborúk alkalmával, midőn a vármegye a katonai podgyászt Aradig volt kénytelen szállítani, a granicsárok a visszatérő szállítók ökreit lefoglalták s az aradi és szegedi parancsnokok elégtételt nem adtak. A vármegyében a tolvajok egyre szaporodnak, s habár a polgári hatóság mindent megtett azok kiírtására, a bajon segíteni nem lehet, mert azok többnyire a katonai helységekből jönnek, s ha egyeseket el is fognak, a szomszédos várparancsnokok közbelépnek és így a törvény ellenére, kedveznek a rablóknak. Bács-Bodrog vármegye panaszait Csupor Ádám és Tajnay Mihály követek vitték fel az 1741. évi pozsonyi országgyűlésre, mely a vármegyei követek által előterjesztett sérelmek orvoslásához fogott s e czélra megalkotta az 1741. évi XVIII. törvényczikkelyt, mely elrendeli, hogy a Bács, Bodrog, Csongrád, Arad, Csanád és Zaránd megyékben levő végvidékek az ország és a vármegyék törvényhatóságának adassanak vissza. E törvényczikknek hírét vevén a szerbek, aggodalommal teltek el; de Mária Terézia királynő eloszlatta aggódásukat s 1743. évi ápr. 24-iki és máj. 18-iki leírataiban megdícsérvén hadi szolgálataikat, melyeket előbb is, de különösen az ő uralkodása alatt lezajlott háborúkban tettek, az atyja és nagybátyja által kiadott oklevelekben engedélyezett kiváltságokat helybenhagyja és megerősíti. Egyúttal azonban, mivel az 1741. évi t.-cz. a határőrvidék alkotmányos rendezése ügyében visszavonhatatlanúl intézkedett, 1745-ben a szerém–bácsi dunai végeket elrendelvén, hogy Bács és Bodrog vármegyékben a Duna másik partján fekvő katonai helyek: Szabadka, Zombor, Bresztovácz és Palánka az illetékes vármegyei törvényhatóságokba bekebeleztessenek. E legfelsőbb rendeletben a Péterváradi sánczról, mely a bácskai katonai helyek között legkiválóbb volt s polgári tekintetben is, mint Bodrog vármegye székhelye, előkelő mezőváros volt, azért nem tesz említést a királynő, mivel akkor a Péterváradi sáncznak szab. kir. városi rangra való emeltetése már tervbe volt véve. Ugyanis a granicsár-intézményben beállott feloszlás proczesszusa 244nyomasztólag hatott magukra a granicsárokra is. A folytonos békét élvező katonai családok tagjai részben iparral és kereskedéssel foglalkoztak. Újvidéken s mint ilyenekre nézve, fölötte terhes volt a katonai szolgálat. Polgári foglalkozásukat a katonáskodás sokban akadályozta, ezért élethivatásuknak megfelelő polgári állapot után áhítoztak. E czéljok elérésére az újvidéki főkapitányság ipart és kereskedést űző tagjai, számra nézve 56-an, 1743. évi márczius 1-én kelt folyamodványukban a katonai kötelezettség alól való feloldatásukért s a polgári állapotba leendő áthelyeztetésükért könyörögtek. Tehát maguknak a granicsárok egy részének terhére esett már a katonai szolgálat. A tárgyalások megindúltak s rövid néhány év múlva a Péterváradi sáncz első szab. kir. városa lett az újjászületett Bácskának.
