A város élete.
A város élete.
A határőrvidékhez tartozó Zombor kettős életet élt. Fele részben katonai sáncz volt, fele részben pedig a kir. kincstárnak és Bács vármegyének polgári hatósága alá tartozott. A kamarai rész pecsétje 1740-ben: híddal összekötött két félkör (valószínűleg a városnak fele részben katonai, fele részben kamarai területét jelezve). Fölötte ez a szerb írás: C. II. C. P. Alúl a félkörben valami díszítés. Egy másik pecsét: Egy csillag és nap, alatta keresztes húsvéti bárány s két angyal. Legalúl háromágú virág és szántóvas. A fölírat: Sig. Com. Caal. Opp. Zombor. A Czobor-uradalom 1724. évi összeírása a polgári Zomborról azt mondja, hogy keletfelől Gradinával határos. Népes helység. Szántóföldje, erdeje nincs. Szántóföldet Sivolie, Male-Miletics, Cernobrina és Pettesova pusztákon bérel. A kamarának 390 frt bért fizet. Az egész határ közös a militárisokkal, s nagyobb részt azok használják. Folyton viszálykodnak egymással. 1732-ben a város 641 frt hadi és 228 frt vármegyei háziadóval volt megterhelve, mely öt év múlva 214527, illetőleg 168 forintra szállt le. E kötelezettségének sem igen tudott eleget tenni, a miből hosszas pörök származtak. Úgyszintén a militárisok hatalmaskodásaitól is.
A katonáskodó családok, I. Lipót szabadságlevele szerint, valóságos nemesi jogokat élveztek. Adót nem fizettek, robot munkát nem teljesítettek, forspontot nem adtak, házaikba, mint a nemesi kúriákba, katonákat beszállásolni nem lehetett. E szabadság később szabadosságra, hatalmaskodásra, visszaélésekre vezetett. A kamarai alattvalókat kényük-kedvük szerint büntették, földjeiket elfoglalták, vetéseiket lelegeltették. A vármegyéhez egymás után érkeznek a jelentések a garázdálkodásokról. A zombori bíró bepanaszolja Brankovics János kapitányt, hogy Pettesova nevű pusztájukat erőszakkal elfoglalta. A környékbeli falvak is egyre-másra panaszkodnak a zombori szerb katonák ellen birtok-eltulajdonítások miatt.
Brankovics kapitány 1730–35 között halt meg Zomborban. A Szent György templomban temették el. Utána két kapitánya volt Zombornak: a szerbeké Damjanovits János, a bunyeváczoké Markovics Mátyás, majd fia Márk. Mikor III. Károly, Anna orosz czárné szövetségében, megújította a belgrádi békével végződő sikertelen háborút (1736–1739), a délvidéki sánczokkal együtt a zombori miliczia is teljesített hadi szolgálatot. A lovasságot Markovics Márk, a gyalogságot meg Damjanovics János vezette a harczokban.
