A zentai vérengzés.
A zentai vérengzés.
A harmadik szerb hadoszlop Davidovácz és Szurducski alatt a Tisza jobb partján nyomult előre s Óbecsét, Moholyt, Adát egymásután elfoglalta. Február 1-én Zentát támadták meg, melyet, miután az ott állomásozó sárközi zászlóalj január végén odahagyott, csupán Majoros István nemzetőri kapitány csak 12 fegyveresből álló őrséggel és a városba menekült s kaszával felfegyverzett maroknyi felkelővel védelmezett. A szerbek február 2-án támadták meg Zentát, a fegyvertelen, maroknyi magyarság nem tudott megküzdeni velök. Azok, a kik a sánczokat védelmezték, egymásután elhullottak. Délelőtt 11 órára a szerbek betörtek a városba. A lakosság rémülten menekült Szabadka felé, a ki azonban nem tudott elmenekülni, arra rettenetes halál várt. A szerbek Brenovácski Jevo és Virincsik János vezetése alatt az elrejtőzött védtelen magyar népet előhurczolták rejtekhelyeikről és a piaczra űzték. Ott vagy 400 embert lefejeztek, azután a levágott emberfejeket a Szentháromság szobor köré gúlába rakták. A templomot kirabolták s a templom előtti haranglábra és az ugyanott levő eperfa ágaira az elfogottakat fejjel lefelé felakasztották s nádkévéket gyújtottak alájuk.
Három napig tartott a rablás, gyilkolás s harmadnap azokon kívül, a kiket Vuics Száva ügyvéd és Nikolits Sándor irgalomból elrejtettek, nem volt élő magyar Zentán. E rémtettek hírére a jankováczi nemzetőrök Moholra rontottak s ott 107 szerbet, közöttük a szerb lelkészt is leölték.
