Halászat.

Full text search

Halászat.
Még a vármegye halászati viszonyairól is meg kell emlékeznünk. Bars vármegyében csak természetes halászatot űznek. A mesterséges haltenyésztéssel tettek kisérleteket gr. Keglevich István, a ki a mostani, József Ágost főherczeg tulajdonát tevő kistapolcsányi uradalomban Fenyőkosztolányban létesített mesterséges tenyészeteket. Néhai gróf Migazzi Vilmos Aranyos-Maróton szintén próbálkozott e téren, de ezek a telepek ma már nincsenek meg.
A vármegyét átszelő Garam- és Zsitva-folyók és az azokba ömlő patakok képezik a halászatnak terrenumát s ezekben minden beavatkozás nélkül űzik a halászatot. Halgazdaságról azonban szó sincs. A halaknak ívására szolgáló, alkalmas sekély helyek nem fordulnak elő, s ha a tavaszi nagy vizek után az apadás beáll és a sekély helyeken a halak petéztek, a csakhamar következő szárazságban e helyek egészen kiszáradnak és a kis halnemzedék elpusztul.
Ha tehát mégis halásznak és halakat kapnak, úgy ez csakis a Dunából felúszó jövevények közül esik meg. Csukák, harcsák s néha jelentékeny nagyságú vizák is felhatolnak magas vízállás esetén a Garamba és Zsitvába, hogy halászaink hálóiba kerüljenek.
Az új halászati törvény, a mely a halnemek szerint állapítja meg a tilalmi időszakokat, korántsem jelent előmenetelt azon állapotokhoz képest, a midőn általános tilalmi időszak volt megszabva, melynek betartását ellenőrizni lehetett, azonban a halnemek szerint beosztott hafogást senki sem ellenőrzi és így nem szorul bővebb magyarázatra, hogy ha inkább fogyó, mint szaporodó halgazdaságról kell megemlékeznünk. Alakult egyszer Léván halásztársulat a törvény rendelkezése szerint, de ez a társulat az alakulásnál tovább jutni nem tudott.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi