Az Eszterházy család.

Full text search

Az Eszterházy család.
A háborús idők elmultak és helyükbe békésebb korszak lépett. A lévai uradalmat Eszterházy nádor visszakapta. Már 1710-ben Veres János a tiszttartó 137és ez idő óta megszakítás nélkül feltalálhatjuk a herczegi tisztviselők névsorát. Az Eszterházyak mellett, mint földesúr, 1732-ig elefánti Jaklin Miklós báró is szerepel. 1732-ben a lévai uradalomnak azt a részét, mely az Eszterházyaké volt, Eszterházy Pál herczeg örökölte. Mivel a lévai lakosok jogait és kötelességeit véglegesen meg kellett állapítani, 1732 február 10-én szerződést kötöttek, melynek főbb pontjai a következők: Léva lakosai a külsö és belső telkek után évi 200, Génye és Baratka használata után 100 forint haszonbért fizetnek, arányos részeltetés szerint. A két mészárszék után évenként fizetnek 60 forintot. A városi korcsmában évenként szeptember 30-tól deczember 31-ig az uraság borát mérjék. A forspont nem kötelező, de a jelenlevő herczegnek személyes szolgálatára állanak. Az utakat és hidakat kötelesek javítani. 200 forint évi fizetés fejében a vámot szedhetik, úgyszintén a vásári helypénzt is, de méltányosan, stb. stb. Ez a szerződés 1772-ig maradt érvényben.
A város előljárója 1714–87-ig hadnagy czímet viselt, fizetése, a naturáliákon felül, évenként 40–50 forint volt; 1732-től már városi jegyző is volt, évi 35 forint fizetéssel. A királyi adót és a város jövedelmét 1725-től perceptorok kezelték, fizetésük 16–18 forint volt. Ezenkivül a városnál voltak esküdtek, strázsamester, hajdú és vámos hajdú. A míg a város a két mészárszéket és a korcsmákat házilag kezelte, székbírója is volt, 40 forint évi fizetéssel és borbírója 12 forint fizetéssel.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi