Hunnok.
Hunnok.
A római Dáczia megszüntével, hunnok elől menekülő germánok özönlik el Erdély bérczeit s valószínüleg Bihar vármegye területét is.
Priscus Rhetor, Theodosius császár Attilához küldött követségének tagja, leírja úti élményeit Konstantináplytól, a király székvárosáig, a nagy hunn faluig, mely valószinüleg a Duna és a Tisza közti síkságon, valahol Szeged vidékén terülhetett el. Felemlíti, hogy több útba eső folyón, a partokon lakó barbárok segítették át a követséget. Barbároknak nevezi a hunnok közt lakó idegen, meghódított népeket. Tehát Attila birodalmának királyi székhelyéhez közel, idegen nép tanyázott s szolgált a hunnak. (Kétségkívül gót, gepida stb. – Szerk.) Priscust ugyan hunn kalauzai szándékosan vezették tévútakon uruk székhelyéhez, mégis érintenie kellett vidékünk folyóit; akár a Tiszán innen terült el Attila sátor-városa, akár a Tiszán túl, mint ezt Thierry, a nagy franczia tudós véli. Fel is sorolja e folyókat s köztük a Tisza és Temes nevére ráismerünk. E vidék viszonyaira csak akkor kezd némi fény derengeni, midőn az avar hatalom hanyatlásával, műveltebb népek harczosai nyomultak át a Tisza mocsaras partjain. Így a 600-ik évben egy másik Priscus, keletrómai vezér, több csatában megvervén Bajánt, a Tiszához szorította és mocsarai közt még egyszer iszonyú csapást mért reá. Baján átmenekült a Tiszán, melyen a rómaiak is átkeltek és néhány gepida tanyára akadtak, melynek lakói aludtak. Egy más alkalommal, a római hadsereg átkelvén a Tiszán, sok szláv falut talált útjában. E nép állapota rosszabb volt a rabszolgáénál. Mindenükkel, sőt életökkel is rendelkeztek az avarok, kik körváraikon (ringek) kívül, állandó helyeken nem tartózkodtak, hanem számos lovaikkal pusztáról-pusztára vándoroltak. Nálunk, úgy látszik, a központ a Berettyó lehetett, hol földvár és sok kúnhalom emelkedik. E vidéken avar régiségek gyakran fordulnak elő. Valamennyi az avarok fényűzését tünteti elénk.
Ilyen az ártándi lelet, mely arany pitykékből, elefántcsont-faragványokból, tőrpenge-töredékekből, 3 élű vasnyílcsúcsból s egy pár vaskengyelből áll. A lelethez tartozik egy durva cserépfazék, emberi koponya, emberi és ló-csontmaradványok. Az arany-pitykékkel, melyek byzanczi művüek, diszítették szerszámaikat, süvegeiket, öltönyeiket. Görög írók mondják, hogy az avarok nagyon kedvelték az elefántcsont-faragványokat. Leletünk elefántcsont darabjai egykor valamely nyeregnek vagy kardhüvelynek alkatrészeit alkották. 451A 3 élü nyílcsúcs kiválóan jellemzi az avar eredetet. A kengyel használatát a hunnok hozták Európába. A lelet tárgyai között van még a hajdani tőrnek a pengéje két darabban. Anyaga valami fémkeverék. Kétségkívül görög mű. Az ártándi avar vitézt, lovastól, fegyverestől helyezték társai a sírba, és mellé egy fazekat tettek, mely hihetőleg ételnemüekkel volt megtöltve. A csontok jó állapotban voltak. A koponya ép, rövid, kerek, kicsi, hátranyomott homlokkal és kiálló pofacsontokkal. Találták Platthy Miklós birtokán 1895-ben, ki azt a megyei múezumnak ajándékozta.
Az avar birodalom alig virágzott egy fél századon túl, másfélszázadig pedig csak tengődött, mígnem Nagy Károly a gyűlölt nép hatalmát megtörte. Megostromolta Bécs melletti erődjüket és elvette tőlük Pannóniát. Fia, Pipin adta meg a haldokló avaroknak a kegyelemdöfést, midőn az utolsó erősségüket (a tiszait, ma Csörsz árka) bevette.
Az ártándi sírlelet.
Az Archäologiai Értesítőből.
