Berek-Böszörmény.

Full text search

Berek-Böszörmény.
Berek-Böszörmény, a Sárrét szélén, az alföldi síkságon fekvő magyar nagyközség. Házainak száma 647, lakosaié pedig 3338. Az egyes hitfelekezetek között az ev. ref. vallásuak vannak a legtöbben. Hajdan a vidék egyik legnagyobb községe volt és 1396-ban a körösszegi vár tartozékát tette. A mai református templom helyén állott ősi egyháza, mely már az 1332–37-iki pápai tizedjegyzékben szerepel. Hajdan Nagy- és Berek-Böszörmény ikerközségek, sőt hagyomány szerint az itteni u. n. Vernyike dülőn állott volna Vernyike-Böszörmény község is. 1421-ben Berek-Böszörmény csak mint falu, Nagy-Böszörmény pedig mint város említtetik, míg az 1554-iki adólajstrom külön Nagy-Böszörmény és Bereg helységeket említ. Az 1520. évi vám-összeírásban Böszörmény néven, mint vámszedő hely szerepel, a mikor is a Csáky-család volt a földesura. Hajdan vásáros hely is volt és a mult század elején serfőzővel bírt. A községhez tartozó régi temető-domb, a a Korhánydomb és a Budai halom elnevezések bizonyos jelentőséggel látszanak bírni. A határban vonúl át az u. n. ördögárok is. A községben levő ev. ref. templom 1678-ban épült és 1783-ban átalakíttatott. Az izraelitáknak zsinagógájuk van itt. Van a községben csinos úrilak is, melyet a XVIII. század végén a gróf Csáky család építtetett.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi