Hegyköz-Szent-Imre.

Full text search

Hegyköz-Szent-Imre.
Hegyköz-Szent-Imre, a Berettyó mellett, az érmelléki hegyek alatt fekvő nagyközség, ev. ref. vallásu, magyar lakosokkal. Házainak száma 259, lakosaié 1198. Postája Szalárd, távírója és vasúti állomása Gyapoly. Hajdan monostoros hely; 1332-ben „Villa sancti Emerici” néven szerepel. Monostor nevű dombján állott Szent Imre apátsága, melyről szó van még Báthori András váradi püspöknek egy 1340-ben kelt levelében is. A XIII. század végén azonban már hanyatlásnak indult és szerény kisközség volt. Földesura 1526-ig a váradi püspök, 1666-ban pedig Lónyai Anna, gr. Rhédey Ferencz és Apaffy Mihály, 1667-től 1712-ig a debreczeni ref. főiskola, azután ismét a váradi püspök. E község több ízben volt harczok színhelye. Így a XIII. század 91végén Pál országbíró fiai és IV. László, a XIV. század elején a Tamásfiak és I. Károly, a XVI. század közepén Csáky Pál és Ferdinánd vezérei ütköztek itt meg, 1604-ben pedig Bocskay hadai szorították a Berettyóba az ellenséget. A községben levő ev. ref. templom 1787–89-ben épült. A község lakosai olvasó-kört, temetkezési egyletet és önkéntes tűzoltó egyesületet tartanak fenn. Határa nagyon gazdag kő- és bronzkori leletekben. Az ide tartozó Kis- és Nagy-Bocskai dülőn, a khagyomány szerint, Bocskai fejedelem hadai táboroztak.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi