Szalárd.

Full text search

Szalárd.
Szalárd, az érmelléki hegyek alatt, a Berettyó mellett fekvő nagyközség, ev. ref. vallásu, magyar lakosokkal. Házainak száma 358, lakosaié pedig 2099. Van saját postája és távírója, vasúti állomása pedig Bihar. Már a XIII. században város volt és vásártartási joggal bírt. Akkori kiterjedése is nagyobb volt a mainál. Első, okiratilag igazolható birtokosa Miklós, Pál országbíró fia, utána királyi adományképen a Borsa nembeli Tamás fiai kapják, 1317-ben pedig ismét visszaszáll a koronára. 1387-ben „Civitas Zalardiensis” néven említik, 1401-ben pedig Zsigmond király a Csákyaknak adományozza, kik itt a Ferencz-rendiek számára klastromot alapítanak. A XV. században királyi sóhivatali és vámszedő hely. Mostani református temploma hajdan a Szent-Ferencz-rendiek egyháza volt, melynek sekrestyéjét 1468 előtt Csáky Ferencz építtette, kit ide temettek. A templom egyes részei még a csúcsíves építészet első korából valók. E templom közelében állott a klastrom, a hol 1451-ben Vitéz János püspök hosszabb időt töltött. A klastromot a törökök 1660-ban pusztították el. Azonban a mai, u. n. Madarászkert helyén is hajdan templom állott, melynek még látszanak a nyomai. A mult század első felében Komáromy György és gr. Csáky Eulália volt a birtokos, most pedig Tóth László, a kinek itt csinos úrilaka is van. A községben savanyú vízforrás van; 1870 körül megszünt fürdőjét régente nagyon látogatták. E községben született Szalárdi János, a XVII. századi híres krónikaíró. A lakosok takarékpénztárt, vadásztársulatot és társalkodó egyesületet tartanak fenn. Ide tartoznak Bodolyó, Hátrét, Csillagos, Adorján, Savanyukút és Szilvölgy puszták. Itt vannak a hajdan híres Adorjánvár romjai is, melynek történetéről más helyen van szó. Birtokosai ugyanazok voltak, a kiket a község lakosai uraltak. A vár körül terült el hajdan Adorján község is, mely teljesen elpusztult.

 

 

Ziarele Arcanum
Ziarele Arcanum

Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi

Arcanum logo

Arcanum se ocupă cu digitalizarea în masă, cu arhivarea și cu publicarea materialelor tipărite.

Despre noi Contact Apariții în presă

Languages







Ziarele Arcanum

Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!

Arată-mi