Deininger Imre, min. ügyosztályvezető, gazd. főigazgatóhelyettes, szül. Esztergomban, 1844 május 7-én. A magyar-óvári felsőbb gazdasági intézetet elvégezvén, az esztergomi érsekségi uradalmakban nyert alkalmazást, a hol már megelőzőleg is működött. 1868-ban az akkor megnyílt debreczeni gazdasági felsőbb intézethez került tanárnak; 1874-ben a magyar-óvári gazd. akadémiához tették át, majd 1884-ben a keszthelyi gazdasági intézet igazgatója lett; 1892-ben a gödöllői kir. koronauradalom igazgatójává nevezték ki, 1899-ben a földmívelésügyi miniszteriumhoz rendelték be szolgálattételre. Jelenleg a földmívelésügyi miniszteriumban uradalmi jószágigazgató. M. kir. udv. és kir. tanácsos, a vaskorona-rend III. oszt. lovagja, a toscanai polg. érdemrend tiszti keresztje és a siami fehér elefántrend IV. oszt. tulajdonosa.
Ismételten tett tanulmányi utazásokat a külföldön, részben a kormány megbízásából; utazásait legnagyobb részben le is írta. Tüzetes tanulmány tárgyává tette a Magyarországban talált praehistorikus növény- s különösen a magleleteket; utóbbiaknak leírását 1881-ben b. Nyáry Jenő fölvette „Az aggteleki barlang” cz. munkájába. – Számos czikket írt a hazai s német mezőgazdasági szaklapokba. – Önálló munkái: Jelentés a sundsvalli 1882. kiállításról. 1883. – A keszthely m. kir. Gazdasági Tanintézet Évkönyve (1865–85.), az itt fennállott Georgicon (1797–1898.) rövid történeti vázlatával. 1885. – Tanulmány a búza fölött. 1890. – Adatok kulturnövényeink történetéhez. 1891. – Svédországi második utazásom. 1892.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.