Pelagikus (lebegve uszó) halpeték.
Pelagikus (lebegve uszó) halpeték.
A vontató nagy fenékhálókkal való halászat már régi idők óta felidézte azon vitás nézetet, hogy a halászatnak ez a módja a halállomány fentartására és a halak szaporodására nézve fölötte kártékony hatású. Ezért panaszkodnak a mi halászaink a chioggiai olasz halászokra, hogy kokkiahálóikkal a nyilt tenger fenekét feldulják és a halikrát és a kikelt fiatal halakat eltemetik, tönkreteszik, minek következtében a halállomány kevesbedik.
De ezek a feltevések csak addig lehettek érvényesek, a mig az általános hit azt tartotta, hogy a halak petéi (ikrái) a tenger fenekén fejlődnek.
Ebbe a téves hitbe annyira beleélték magukat nemcsak a halászok, hanem maguk a természetbúvárok is, hogy midőn 1864-ben a norvég Sars természettudóst a halászok figyelmeztették, hogy a tőkehal petéi a tenger felszinén szabadon usznak, nem hitt saját szemeinek, minthogy az édesvizi halak petéinek a viz fenekén való fejlődése őt is arra a téves hitre vezette, hogy a tengeri halak is ugyanigy fejlődnek.
Raja clavata. – Tüskés rája.
Ezen időtől fogva számos tudós: Sars, Hensen*, Ryder*, M’Intosh és Prince, Agassiz, Huxley és legutóbb a nápolyi zoologiai állomáson dr. Lang és kiváltképen a jeles specialista, dr. Raffaelle Frigyes* mindig több és több ilyen pelagikus (uszó) halpetét fedeztek föl, sőt Raffaellenek összehasonlitó kutatásai alapján sikerült számos halfajnak petéit teljes biztonsággal megállapitani, számos halnemnek petéit megközelitőleg meghatározni és sok halféléknél a petefészkek szerkezetéből a petére nézve általános következtetéseket levonni. Dr. Raffaelle az olasz kormány megbizásából is folytatja 444kutatásait és eközben a halászat törvényeit a helyszinén tett kutatások eredményeire alapitja.
Über das Vorkommen und die Menge der Eier einiger Ostseefische.
Varietŕ delle nova dei Teleostei.
Dr. Raffaelle Fed. Le nova gallegianti e le larve dei Teleostei nel golfo di Napoli, Mittheilungen zool. Station VIII. Band.
Ámbár eddig számos halnak uszópetéi még ismeretlenek, mégis az ismertek alapján egész biztonsággal mondhatjuk, hogy a legtöbb, halászati szempontból fontos halfajok szabadon, a tenger felszinén uszva vagy bizonyos mélységben, de mindig messze a tengerfenéktől lebegve fejlődnek és azért ezeknek fejlődését a vontató fenékhálók nem akadályozzák.
A legtöbb pelagikus halpete gömbölyű, csak az anchovis szardella (Engraulis encrassicholus) petéi elliptikusak. Átmérőjük 0.2–1.7 mm. között ingadozik. A külső burok finom rugalmas hártya (capsula) – különbség nélkül minden fajnál, – ez el van látva egy tölcséralakú apró nyilással (micropila), némely fajnál ezenkivül a hártya likacsos (branzin), másoknál a likacsok rendkivül finomak (nyelvhal). A hártyán belül van a tojásfehérje, melyből a fejlődő ébrény táplálkozik. A fehérje egyöntetű, teljesen átlátszó, félfolyékony anyag vagy pedig némely fajnál hólyagos és az egyes hólyagok között vékony protoplasma hártya fekszik. Némelykor a hólyagok nagyok, egymást kölcsönösen nyomják és akkor a fehérje szerkezete poliedrikus, de mihelyt a külső burkot felrepesztjük, a hólyagok gömbölyű alakot vesznek fel.
Harmadik fontos alkatrész a zsíranyag, melyet néha másképen mint érintéssel észrevenni nem lehet (menyhalak, félszegúszók), máskor egy nagy (branzin, durbincs) vagy számos apró olajcsepp (Trachinus) alakjában lép fel, a mely cseppek kisebb fajsúlyuknál fogva a pete felső részében foglalnak helyet. Ezek az olajcseppek az egyes fajok megállapításánál rendkivül fontosak, a mennyiben ezeknek jelenléte, elhelyezése, száma nagysága egy és ugyanazon fajnál állandó karaktert képez. Az olaj a fehérje váladéka. Midőn a petében az ébrény fejlődésnek indul, az olajcseppek, ha számosabbak, mind egybefolynak.
Nem kevésbbé fontos jellemvonás a petehártya és fehérje közötti tér, az úgynevezett lélekző kamara (camera respiratoria), mely tele van tengeri vizzel. A mint ugyanis a hal a petét a vízbe üríti, ez azonnal megdagad és a tenger vize a hártyán lévő micropila nyiláson és az apró likacsokon a lélekző kamarába hatol be.
A pelagikus petéknek legfontosabb tulajdonságuk, hogy fajsúlyuk kisebb a tengeri víz fajsúlyánál, miért is a víz szinén úsznak, vagy bizonyos mélységben lebegnek. A peték ezen fajsúlya különböző halfajoknál különböző. De másrészt, minél jobban fejlődik az ébrény, annál inkább felemészti a fehérjét, melynek helyébe víz hatolván be, a pete fajsúlya nagyobb lesz és a pete a mélyebb vízrétegekbe sülyed: ott viszont nagyobb lévén a víznyomás és a víz fajsúlya, a fejlődő pete ott marad lebegve és nem ér a fenékre. Ez a magyarázata ama biologiai ténynek, hogy számos halpete, a mely kezdetben a víz felszinén úszik, később a tengerben lebeg, továbbá hogy ugyanazon mélységben több halfajnak petéit találjuk, de a fejlődés különböző stádiumában.
2. Uszószárnyú pelagikus puhányok közül: az áttetsző Cymbulia Paronii Blaim nagy ritkán Hyalea tridentata Forsk. Clio és Cleodora fajok.
3. Pörgekopoltyús puhányok közül a Terebratulina caput serpentis L. már üres héját Pecsinén mindössze kétszer találtuk.
4. Heteropodák közül az átlátszó Pterotrachea coronata Fork. fiatal példányát e sorok irója egyetlen egyszer látta a martinschizzai öbölben.
5. A Molluskoidea typushoz tartozó zsákállatok közül csakis a teljesen átlátszó, szintelen Salpa maxima Fork. jelenik meg nagy ritkán.
6. Pelagikus állatnak tekinthetjük a puhányokhoz tartozó és a hullámalatti 445szintájnál már említett Argonauta Argo Linné úszópolipot, valamint a Tethys fimbriata L. és T. leporina L. mezitelen csigákat.
7. A medúzák mind pelagikus állatok, különösen a „Bocca di Segna” szorosan átkerülnek tengerünkbe és annak öbleibe a következők: Rhizostoma Cuvieri Pér. Les., – R. pulmo L., – Pelagia noctiluca Pér. Lés. ernyős medúzák, – Aurelia aurita = Medusa aurita L., korongos meduza; nagy ritkán a Cassiopeia Pér. Les., – Tiara = Oceania conica Esch., – O. pileata Pér. hólyagos medúzák.
A bordás medúzák közül többször láttuk, de csak elvétve egy-egy példányban a következőket: Beroe ovata Delle Ch., – Callianira bialata D. Ch. kétszer 1895. év nyarán a martinschizzai öbölben Cestus veneris-t Les. és ugyanakkor két izben Martinschizzán, egy izben Pecsinén (Villa Gelletich) a Cydippe hormiphora Ggbr. teljesen átlátszó, szintelen bordás medúzákat.
E helyen megemlítjük még azon vándor kacslábú rákokat, melyek a hajók aljához, vagy más nagyobb állatok hátához tapadva, ezekkel tovább vitetik magukat; álczáik pedig pelagikusak. Ilyenek:
Lepas anatifera L., a hajók alján.
Conchoderma gracile Heller, a nagy tengeri pók (Maja squinado) testén és kopoltyúin,
Chelonobia testudinaria L., a tengeri teknős hátán,
Balanus tintinabulum L., a nagy teknős hátán és hajók alján.
