III. Károly.
III. Károly.
Unokaöcscsének, Józsefnek és a csodaszép Csáky Valburga grófnőnek egyetlen fia, (III.) Andrássy Károly gróf, nem csupán családjának, de korának is egyik legkiválóbb embere, díszes helyet érdemel a család történetében. Fiatal korában egyike volt az ország legszebb embereinek. Háztűznézni menvén, előbb az utolsó Koháry leány kezét kérte, de miután ezt már anyja előbb Coburg herczegnek igérte, nem kaphatta meg. Az öreg Koháryné kimondhatatlanul sajnálkozott e miatt, mert mégis csak szíve szerint valóbb lett volna, ha a dús Koháry javak magyar ember kezébe kerülnek, még pedig egy olyan testben-lélekben kitűnő magyar emberéibe, mint a minő volt Andrássy Károly gróf.
A huszas években annyira híres mádi bálok egyikén is kitűnt Andrássy daliás volta, a ki azonban a családi vagyon megoszlása következtében, nem tartozva már a pazar fényt kifejteni tudó, dúsgazdag mágnások közé, inkább csak a nemes urak leányai körül forgolódott. Így nem közeledett az ország 609egyik leggazdagabb leánya, Szapáry Etelka grófnőhöz sem, a kiről mindenki azt beszélte, hogy herczegnél alább nem is adja. De mit akart a sors véletlen szeszélye? A Szapáryékkal éppen egy házban megszállott gróf az emeletről szobájába átszolgáló úgynevezett Windofen-on keresztül egyszerre csak hallja, hogy Szapáryné kérdezi leányát, ki tetszett neki legjobban a bálban megjelent úrfiak közül:
– Andrássy Károly, – felelte Etelka grófnő – ha megkérne, ehhez rögtön hozzámennék.
Andrássy – a ki már éppen haza készült Gömörbe azonnal kifogatott, felment Szapáryékhoz, megkérte Etelka grófnő kezét s nemsokára meg is történt az egybekelés.
III. KÁROLY.
A milyen szép, olyan bátor ember is volt Andrássy Károly. Az 1831-iki kolera idején, a zemplénmegyei feldühödt parasztok közt mindig fegyver nélkül járt; midőn pedig – 1839-ben – Gömörmegyében követválasztást tartottak s az Abaffy-párt négyszáz embere fütykösökkel, dorongokkal támadta meg a pelsőczi megyeházán lévő győztes ellenzéki tábort, a míg mindenki futásban keresett menekülést, Andrássy a vállát a megyeház ajtajához vetve, elkiáltotta magát: Nos, ki mer hozzám nyúlni. ... Bizony minden bot leereszkedett és sértetlenül maradt az oroszláni bátorságú férfiú.
A reform-küzdelmek idejében különösen arra törekedett, hogy anyagilag erősödjék a nemzet s gazdasági téren igyekezett előnyeink kimutatásában. Azt tartotta, hogy egy gazdaságilag konszolidált nemzet, a kor minden nagyobb változásait könnyebben kibírja. Politikailag egész életén át az ellenzék zászlói alatt küzdött s különösen ötletes, elmés szónoklataival tűnt ki. Tollal is harczolt hazafias érdekeink mellett, s a Pesti Hirlap hasábjain pompás tollharczokat vívott a maradi, ócska Augsburger Allgemeine ellen. Értékes önálló munkája, a mely német nyelven „Umrisse einer möglichen Reform in Ungarn” czímmel Brüsszelben jelent meg, valamint a Magyar Vasművekről írt könyve is. Hosszabb ideig foglalatoskodott mint a Tisza-szabályozás elnöke, mely társulatnak sok anyagi áldozatot is hozott a nemes gróf. A Tisza-szabályozás gyakorlati voltát illetőleg, mint tisza-dobi földbirtokos, Dessewffy Marczel gróffal egyetemben, ő indította meg az első mozgalmakat.
A negyvenes évek elején történt, hogy Tisza-Dobon, Széchenyi István gróf elnöklete alatt a Tisza-szabályozás tárgyában gyűlést tartottak. Onnan, Debreczenbe készülve, az egész társaság hidason kelt át a Tiszán. Erőss Lajos, Szabolcsmegye akkori alispánja, ekkor Széchenyihez fordulva így szólt: „Örök dicsősége lesz a grófnak, ha hazánkat boldogitó fenséges eszméit végrehajtja”. „Nem én leszek az, a ki ezeket végrehajtja” – felelé a gróf – mire Erőss kiváncsian kérdezte: „Hát ki?” A gróf látnoki mosolylyal mutatott a hidas sarkában gubbaszkodó borzas sihederre. Andrássy Gyula volt az, Károly második fia, a ki tényleg befejezte később a nagy Széchenyinek annyi megkezdett munkáját. Ezt a kis epizódot pedig a hatvanas évek végén, a már akkor világtalan öreg Erőss Lajos maga beszélte el Kerkápoly Károlynak.
610Andrássy gróf bátornak is nevelte fiait s éppen Gyulával, mint egész kis fiúval tette meg, hogy egy szép vászon-zsebkendőt adva át neki, melyet éppen egy alsó-sajói jobbágya hozott volt, tréfásan jegyzé meg: „Ajándék van benne Manónak, meg neked”. A kis Gyula nekiesett a kendőnek s mert újjaival nem bírta kibogozni, fogaival látott hozzá. Végre engedett a kötés s a vászon-takaróból Dovecz Mihálynak, egy híres rablónak a feje hullott ki, a kit éppen akkoriban – 1832 deczember 28-án – akasztottak fel Henczkó és Alsó-Sajó közt s a kinek fejét magának kérte el a gróf. Ezzel a koponyával még egy bécsi híres kraneologust is felültetett a tréfát szerető gróf. Elküldte ugyanis tulajdonságainak megállapítása végett s a német tudós hosszas elaboratumok után kisütötte, hogy a koponya bizonyosan valami igen erkölcsös úré, főpapé lehetett. Andrássy, mint a német tudákosság emlékét eltette a koponyát s az máig is megvan Betléren.
A bányászat és gyáripar felemelésére is nagyon sokat tett Andrássy Károly. Az ózdi vasgyár-egyesületnek ideáját ő adta először, s mikor 1845-ben Belgiumba utazott, akkor is a nagyobb vas- és gépgyárak tanulmányozását czélozta. Ebben az útjában érte utól – június 22-én – egészen váratlanul a halál.
Az 1839–40-iki pozsonyi diétán való működése örökké emlékezetes. Kossuth ismert ügyében tartott beszéde egyike a leghazafiasabbnak. Ez az, melyben nyíltan kimondta a nemes gróf, hogy „szabad alkotmányt szabad sajtó nélkül” nem képzel. Kapott is gyakran actiót s a nádor akárhányszor rendre utasította. A ritka jeles férfiú bizonynyal intéző férfia lett volna szabadságharczunknak, ha a halál oly korán, férfikora teljében, el nem ragadja családjától, hazájától és nemzetétől.
Méltó apának méltó utódai maradtak fiaiban, a kik együtt és külön díszére váltak az Andrássyak jeles családfájának.
