Gömör-Kishont t. e. vármegye székhelye: Rimaszombat, sok tekintetben egyike Felső-Magyarország legcsinosabb városainak. Lakosainak száma alig haladja meg a hatezret. A város tágas völgy sík ölében, csaknem egész területével a Rima balpartján fekszik, mely a jobbparti színvonalhoz képest alig észrevehetőleg emelkedik.
E sík területen mérték ki az ősök a város szabályos négyszög-alakú főterét s az oldalak megnyújtásából keletkezett egyenes utczákat, de későbbi terjeszkedésével délnyugati irányban átlépte a Rimát s ma már egy kisded városrész, a Mező-utcza és az úgynevezett „Sereg”, a folyó jobb partján terül el.
A Sereg voltaképen a város szolgálatában álló czigányoknak volt állandó telepük, a kik itt hosszabb idő óta végleges tanyát vertek, lakásra alkalmas vityillókat építettek s ma már a városnak is törzsökös lakosai, kik 110a várostól kinevezett „seregbíró” felügyelete alatt polgári kötelességeket teljesítenek. A föld a város tulajdona, mely után csekély földbért fizetnek.
Rimaszombat e délnyugati terjeszkedésében elérte már a végső határt, a mennyiben itteni házai a közvetetlen szomszédságban levő Tamásfalva község területét érintik s e földrajzi fekvése által az ismeretlen szemlélőben azt a látszatot kelti, mintha a Sereg Tamásfalával együtt alkotna egy községi területet, holott közigazgatásilag Rimaszombathoz tartozik.
A város zöme tehát a Rima balpartján fekszik s középpontja az imént említett szabályos négyszög-alakú Fő- vagy Erzsébet-tér. E tér körvonalait s az azok folytatását alkotó utczákat helyesen tervezték az elődök, de később az utódok eszthetikai érzékének hiánya következtében a mértani egyenes vonalak elferdültek, a széles utczákban szabálytalan birtokfoglalások történtek, sőt az építkezéseknek sem szabott irányt semmiféle szabályrendelet s így mindenki úgy építkezett, hogy egyéni érdekei csorbát ne szenvedjenek s a közvagyonból annyit foglalt le magának, a mennyire szüksége volt.
Az idegen látogatóra kellemes benyomást gyakorol a város látszólag szabályos beosztása, de a hatást nyomban lerontja az a tapasztalat, hogy az utczák elhajlanak, a házak ki- és beszögellenek és az egykor széles utczából alig maradt több, mint egy 2–3 méter széles sikátor, mert a széles utcza egy részét a város belteleknek adta el akkor, a mikor a Forgách családtól megváltotta magát. Ekként támadt a keskeny utcza.
Ziarele Arcanum
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Vezi ce au spus ziarele din ultimii 250 de ani despre acest subiect!
Caută în cea mai mare arhivă digitală de ziare din Europa de Est, ce conține reviste, publicații științifice, săptămânale și cotidiene.